Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Close-up of AI brain and network on dark background.
Nyitókép: Yuichiro Chino/Getty Images

Neuralink: következhet a gondolatok szöveggé alakítása

Hamarosan már nem csak a számítógép kurzorát tudják majd a gondolataikkal mozgatni azok, akik megkapták a Neuralink agyi chipjét – hanem beszélni is tudnak majd a technológia segítségével.

Jelentős előrelépést hozhat az agy-számítógép interfészek (BCI) terén a Neuralink következő vizsgálata – a cég ugyanis októberben kipróbálná, képes-e az agyi implantátumuk szöveggé formálni a gondolatokat. Mint az Engadget beszámolójából kiderül, a szóban forgó klinikai vizsgálatot az Egyesült Államokban tervezik elvégezni, és már az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) is megadta a szükséges engedélyeket hozzá – írja a hvg.hu.

A Neuralink már több emberbe is beültette az agyi chipjét, ami például a lebénult emberek számára lehet óriási segítség – egyelőre azonban még kísérleti szakaszban van. Az implantátummal jelenleg a számítógép kurzorát tudják irányítani a páciensek; volt már, aki videót csinált így, míg más 20 év után először tudta leírni a nevét.

A lap kiemeli, a következő próba azért fontos, mert ha kommunikálni szeretnének, a páciensek jelenleg csak virtuális billentyűzetek segítségével tehetik meg ezt, míg az új módszer közvetlenül fordítaná le a gondolataikat az ezért felelős agyi régióból. A végeredmény szövegesen jelenne meg.

DJ Seo, a vállalat elnöke egy érdekes kijelentést is tett: ő ugyanis úgy véli, hogy körülbelül három-négy éven belül lesznek egészséges emberek, akik megkapják a Neuralink chipjét. Ennek középpontjában a mesterséges intelligencia állna: a felhasználó a gondolatai segítségével „beszélne” egy nagy nyelvi modellel, a kért információt pedig egy fülhallgató segítségével hallaná vissza.

A fogyatékosságban szenvedő személyek segítése mindenképpen pozitív, és rengeteg ember számára adhatja vissza a kommunikáció képességét – utóbbi vízió azonban már biztosan megosztóbb. Elvégre, egy egészséges ember miért akarna chipet ültetni az agyába, csak azért, hogy gyorsabban tudjon kommunikálni valamilyen AI-technológiával? A kérdés persze költői, és biztosan lesznek emberek, akik vállalkoznak erre – olvasható.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×