Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Koltay András: a magánhatalmat korlátok közé kell szorítani a közérdek védelmében

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézete nemzetközi konferenciát tartott a mindennapi életünkben egyre fontosabb szerepet betöltő online platformokról. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke szerint olyan korba érkeztünk meg, amikor a közösségi média már fenyegeti az egyén jogait. Ezért szükség van a szabályozásra, amely azonban sok új kérdést vet föl.

Az egész világ már évek óta az online platformok, azon belül is a közösségi média társadalmi hatásaival foglalkozik. Ezen belül a jogi szabályozás egy kiemelten fontos terület – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke.

Koltay András a konferenciát illetően úgy fogalmazott, számos olyan külföldi vendéget köszönthettek az Egyesült Államokból, Európából, de még Dél-Afrikából is – kiegészülve magyar előadókkal – a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, akik a maguk területén világszínvonalú szakemberek. Mint mondta, az esemény a világon bárhol, bármelyik egyetemen megállta volna a helyét, az elhangzottak érdekesek és tanulságosak lehetnek mindenki számára, akiket ezek a kérdések foglalkoztatnak.

Szerinte a problémák univerzálisak:

elsősorban amerikai techóriások szolgáltatásai, amelyekhez az utóbbi időben a kínai TikTok is csatlakozott, elképesztő hatalommal bírnak a nyilvánosságra, de voltaképp már a globális gazdasági működésére is.

Olyan mértékű magánhatalom koncentrálódik ezeknek a kezében, amire a jogi szabályozásnak is választ kell adni – tette hozzá.

Koltay András szerint a megoldás a magánhatalom korlátozásában van. A hagyományos felfogás szerint az emberi jogoknak ugyanis az államok elnyomó hatalmával szemben kellene óvnia az emberi szabadságot, jelenleg azonban már egy olyan világban élünk, ahol az egyéni jogokat magánszereplők is veszélyeztetik, adott esetben sokkal inkább, mint egy demokratikus kormányzat.

Ezt a magánhatalmat kell korlátok közé szorítani a közérdek védelmében.

Erre külön megoldás kell a médiaszabályozásban, a gazdaságban, az oktatási rendszerben vagy az egészségügyben – tette hozzá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×