Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
316.71
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Nyitókép: Jose Luis Pelaez Inc/Getty Images

Szombaton tíz csapat vetélkedik az MTA középiskolai tanulmányi versenyének döntőjében

Kilenc magyarországi – ebből négy budapesti – és egy határon túli csapat jutott be a Magyar Tudományos Akadémia által szervezett tanulmányi verseny döntőjébe. A háromfős középiskolás csapatok a klímaváltozás és fenntarthatóság témakörében mérik össze tudásukat március 4-én az Akadémia budapesti székházában. Az eseményt élőben közvetíti az MTA YouTube-csatornája és az Infostart is.

A Középiskolai MTA Alumni Program keretében szervezett tanulmányi versenyen 686 hazai és határon túli csapat indult, ebből 152 jutott a második fordulóba, ahol a tesztkérdések mellett már egy esszét és egy saját gyártású rövid videót is be kellett küldeniük a diákoknak. Az esszében egy projekttervet kellett kidolgozniuk részletes indoklással és költségvetéssel arra, hogyan költenének el 20 millió forintot annak érdekében, hogy iskolájuk működése környezetbarátabb, fenntarthatóbb legyen. A maximum 2 perces videóban egy a verseny témájához kapcsolódó fogalmat kellett közérthetően elmagyarázniuk. Ezeket a feladatokat végül 117 csapat teljesítette a rendelkezésre álló egy hónap alatt.

A döntő március 4-én 10.30-kor kezdődik a budapesti MTA Székházban. A háromórás programot élőben közvetíti az MTA YouTube-csatornája, de a versenyt követni lehet majd az Infostart címlapján is. Az esemény műsorvezetője Döbrösi Laura és Lévai Balázs, a rendezvényen egy a diákok körében népszerű meglepetészenekar is fellép.

A tanulmányi verseny feladatsorait és a döntő feladatait az MTA szakértői csapata állította össze az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (The Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) klímajelentései alapján

A döntőbe jutott csapatok neve és iskolája a pontszámaik sorrendjében:

  • Membrain – Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium
  • ELF – Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola
  • Bagoly – Budapesti Gazdasági SZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum
  • In Pollutio – Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium, Győr
  • Rozmárok – Bethlen Gábor Kollégium, Nagyenyed
  • Trifolium – Gödöllői Református Líceum Gimnázium
  • Zöld Muskétások – Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Budapest
  • Alternatív Fánkparádé – Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium
  • Boy-Go – Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium, Sopron
  • Venom Squad – Szent István Gimnázium, Budapest

Minden döntős csapat minden tagja egy értékes tabletet vihet haza, felkészítő tanáraik pedig ajándékutalványokat kapnak. A győztes csapat tagjai és felkészítő tanáruk európai tanulmányúton vehetnek részt, amelynek során magyar kutatók vezetésével meglátogatják a CERN-t és a Franciaországban épülő kísérleti fúziós erőművet, az ITER-t.

A tanulmányi verseny során közel kétszáz iskola csatlakozott az MTA elnöke, Freund Tamás által meghirdetett Középiskolai MTA Alumni Programhoz, amelynek keretében kutatók látogatnak el egykori középiskolájukba és más iskolákba, hogy munkájukról, kutatási témájukról, a tudományos módszerről beszélgessenek a diákokkal. A program célja egy tudománybarát társadalom építése, a kritikai gondolkodás fejlesztése. Freund Tamás felhívására eddig az MTA köztestületének közel 1700 tagja jelentkezett a programra.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×