Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Nyitókép: Pixabay

Víruskutató: most még béke van, de jön a negyedik hullám

Rusvai Miklós reméli, talán nem lesz annyi súlyos beteg, mint a korábbi hullámok során.

Fontos lenne, hogy minél többen beoltassák magukat most, amikor még "béke" van, és nem gyorsult be a koronavírus-járvány negyedik hulláma - mondta Rusvai Miklós virológus az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

A virológus szerint sokféle oka lehet annak, hogy a veszélyeztetettek közt is vannak, akik nem oltatták még be magukat. Vannak, akiknek egészségi állapotuk miatt nem adható be, mások információhiányból vagy "fals információkból" adódóan nem adatták be az oltást, de olyanok is vannak, akik nem tudtak regisztrálni.

Elmondta:

az oltás után az ellenanyagszint körülbelül két-három hét alatt éri el a csúcsát,

majd lassan csökkenni kezd. Felhívta a figyelmet arra, hogy a védettség mértékét a genetika és az életkor is befolyásolhatja, a korral arányosan az immunrendszer teljesítőképessége is csökken - tette hozzá.

Rusvai Miklós szerint a következő tíz napban nem valószínű még, hogy begyorsul a járvány, a száraz meleg időt, mint általában a légzőszervi vírusok, a koronavírus sem kedveli. Ám a külföldről hazatérők által behozott vírusok, a tömegrendezvények és az iskolakezdés miatt szeptembertől ismét emelkedés várható a fertőzöttségi adatokban - tette hozzá.

A virológus úgy vélte: az oltásoknak köszönhetően reményei szerint az idén ősszel nem lesz annyi súlyos beteg, mint tavaly vagy tavasszal.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×