Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
324.86
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Újabb űrszondájával vesztette el a kapcsolatot a NASA

"Halottnak" nyilvánította a Dawn űrszondát az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) az után, hogy a héten teljesen megszakadt a kapcsolat vele, és a kutatók már nwm tudtak kommunikálni a Vesta aszteroidát, majd a Ceres törpebolygót kutató űreszközzel.

A NASA kutatói a hét elején vettek búcsút a kilencéves Kepler űrteleszkóptól, amelynek szintén elfogyott az üzemanyaga.

A 2007 szeptemberében a floridai Cape Canaveralból útnak indított Dawn szonda misszióját eredetileg kilenc évre tervezték. A Dawn 2015-ben a világon elsőként érte el egy törpebolygó röppályáját, azóta keringett a Ceres körül. Korábban a szonda összesen 470 millió dolláros missziója keretében már meglátogatta a Vesta aszteroidát. Ezzel a teljesítményével ez az eddigi egyetlen szonda, amely két Földön kívüli objektum körül is keringett.

A Dawnt három ionhajtómű működtette, a kutatók már hetek óta tudatában voltak annak, hogy hamarosan kifogy egyik kulcsfontosságú üzemanyagából, az iozinból, és akkor már nem fognak tudni kommunikálni vele, ám még évtizedeken át a Ceres törpebolygó körüli jelenlegi pályáján marad.

Marc Rayman, a Dawn-program igazgatója csütörtökön közölte, bár elbúcsúztak a Dawntól, nem szomorúak. "Nagyon örülök annak, hogy az űrszonda olyan fantasztikusan és termékenyen működött. Minden szempontból látványos siker volt a program" - emelte ki közleményében.

A Dawn űrszonda a NASA Discovery-programjának kilencedik űrszondája volt. 2007. szeptember 27-én indult a Földről, hogy közelről vizsgálja a Vesta kisbolygót és a Ceres törpebolygót. 2011 júliusában állt pályára a Vesta körül, és csaknem ötmilliárd kilométer megtétele és hét és fél évnyi utazás után 2015 márciusában érkezett a Cereshez. Akkor azt tervezték, hogy mintegy 16 hónapon át vizsgálja azt, ám a missziót többször meghosszabbították.

2015 októberében a Dawn felvételei segítségével a kutatók a törpebolygó legrészletesebb térképét készíthették el. A Ceres csaknem ezer kilométeres átmérőjével a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóöv legnagyobb égiteste. 1801-ben fedezték fel, és a földművelés római istennőjéről nevezték el.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×