Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
324.47
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Pixabay
Nyitókép: Pixabay

Piramisjáték zajlik a Föld erőforrásaival

Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 1-jén elérkezik a túlfogyasztás napja, ami azt jelenti, hogy 2018-ban mindössze 212 nap alatt használja el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson - derült ki egy új tanulmányból.

A Global Footprint Network nevű nemzetközi kutatószervezet 2003 óta évről évre összehasonlítja a természeti erőforrások megújulóképességét az emberiség erőforrásigényével, vagyis ökológiai lábnyomával. A nemzetközi túlfogyasztás napja minden évben az a nap, amikor a két érték találkozik, vagyis amikortól már a bolygó megújulóképességén felül fogyaszt az emberiség.

Az elmúlt több mint két évtizedben a túlfogyasztás napja két hónappal korábbra, kora októberről augusztus elejére került.

Tavaly augusztus 2-ára esett.

Az emberi tevékenység aktuális szintjének fenntartásához annyi erőforrásra lenne szükség egy év alatt, amennyit 1,7 Föld tudna biztosítani - olvasható a The Guardian című brit lap honlapján.

A túlfogyasztás az 1970-es években kezdődött, amikor a népesség és a szükségletek növekedése nyomán a fogyasztás átlépte a fenntarthatósági szintet. Azóta egyre korábban jön el a nap, amikor az emberiség által elhasznált természeti erőforrások és a károsanyag-kibocsátás átlépi azt a mennyiséget, amelyet a Föld egy éven belül még újra tud termelni, illetve el tud nyelni. Ezt követően az emberiség fogyasztása már az ökoszisztéma rovására megy.

1970-ben a túlfogyasztás napja december 29-re, 1988-ban már október 15-re esett. Húsz évvel ezelőtt szeptember 30-ra használta el az emberiség a Föld éves erőforrásait, tíz évvel ezelőtt ez augusztus 15-re következett be. Ezután egy kis lassulás következett, ám az elmúlt két évben ismét felgyorsult a naptári előremozdulás, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi ütemet nézve 2019 lehet az első év, amikor már júliustól fogyasztja a bolygó tartalékait az emberiség.

A szervezet szerint az egyre nagyobb mértékű élelmiszergyártás, ásványianyag-kitermelés, erdőirtás és fosszilistüzelőanyag-égetés ugyan rövid távon - és egyenlőtlen mértékben - haszonnal jár egyesek számára, ám az olyan hosszú távú következmények, mint a talajerózió, a vízhiány és az éghajlati változások egyre szembetűnőbbek.

"Az országok gazdaságai jelenleg Ponzi-féle piramisjátékot űznek Földünk erőforrásaival"

- mondta Mathis Wackernagel, a Global Footprint Network társalapítója és vezetője. "A bolygó jövőbeli erőforrásait kölcsönvéve működtetjük a gazdaságainkat. A piramisjátékhoz hasonlóan ez egy ideig működik. Ám ahogy a nemzetek, vállalatok vagy háztartások egyre mélyebbre és mélyebbre süllyednek az adósságban, végül össze fog omlani" - tette hozzá a szakember.

A jelenlegi állapot azonban visszafordítható. A szervezet szerint a politikai intézkedések messze hatékonyabbak, mint az egyéni szintű erőfeszítések. A húsfogyasztás 50 százalékának helyettesítése vegetáriánus étrenddel például öt nappal tolná vissza a túlfogyasztás napját, míg az épületek energiahatékonyságának növelésével és az ipari termelés terén bevezetett változtatásokkal három hetet, az emberiség ökológiai lábnyomának jelentős hányadát kitevő szén-dioxid-kibocsátás mértékének felére csökkentésével három hónapot lehetne nyerni.

Az elmúlt évtizedekben a gazdasági fejlődés lassulása - amely az energiaszükségletek csökkenésével jár együtt -, pozitív irányba mozdította el az ökológiai mutatót. A 2007-2008-as pénzügyi válság öt nappal tolta ki a túlfogyasztás napját. Az 1980-as és 1990-es évek gazdasági visszaesései ugyancsak enyhítettek a bolygóra nehezedő nyomáson, akárcsak az 1973-as olajválság.

A tavaly készített különböző tanulmányok szerint azonban a bolygó földterületeinek egyharmada pusztul, és a trópusi erdőségek egyre inkább karbonforrásokként, mintsem -elnyelőkként működnek. A kutatók egyre aggasztóbb jelenségként kezelik a szokatlan időjárást, különösen az Északi-sarkvidéken, valamint a terméshozam szempontjából kulcsfontosságú méhek és egyéb beporzók populációinak hanyatlását.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×