Infostart.hu
eur:
363.48
usd:
324.15
bux:
143952.19
2026. október 15. csütörtök Teréz

Magyar kutatók szenzációs felfedezése

Kitörésben lévő fiatal csillag tanulmányozása során tett úttörő felfedezést egy magyar tudósok által vezetett nemzetközi kutatócsoport - számolt be a Magyar Tudományos Akadémia.

Másodpercenként születhet egy új bolygó a világegyetemben. A legnagyobb távcsövekkel ma már a bolygó- és csillagkeletkezés kezdeti szakaszába is bepillanthatunk. 

És mi az, amit látunk?

A Magyar Tudományos Akadémia magyarázata szerint a születő bolygórendszerek külső részén egy nagy, ritkás anyagburok helyezkedik el, amelyből a gáz és a por a központ felé, egy lapos korongra hullik. A korong a születő csillagot övezi. A korong belső részéről a csillag anyagot fog be, ez régóta tanulmányozott folyamat.

Azt azonban

eddig nem sikerült pontosan megmérni, hogyan kapja a korong az utánpótlást kívülről,

a külső anyagburokról.

Ennek a beáramlásnak

a mértékét sikerült most első alkalommal pontosan meghatározni:

a behulló anyag mennyisége évi két földtömeg (vagy másképpen Napunk tömegének közel egymilliomod része).

Ez lényegesen több, mint a belső csillag körüli korong anyagának a protocsillagra való hullási üteme - mutatott rá az MTA.

Az úttörő eredményt egy nemzetközi kutatócsoport érte el, magyar kutatók vezetésével.

A magyar szakemberek az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Csillagászati Intézetének munkatársai, a csoportot Kóspál Ágnes vezeti.

„Ez az első olyan mérés, amelynek keretében sikerült kitörésben lévő fiatal csillag esetében pontosan megállapítani a burokról a korongra és a korongról a csillagra történő anyagáramlás közti eltérés mértékét"– mondta az mta.hu-nak Kóspál Ágnes.

Magyar kutatók szenzációs felfedezése

A magyar vezetésű nemzetközi csapat a kivételesen jó felbontású és érzékenységű ALMA rádióteleszkóp-rendszernek köszönhetően tehette meg felfedezését.

Az eredmény megszületéséhez szükséges háttértudást jelentős részben az MTA CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetben 2014 októberében indult „Csillagkörüli korongok dinamikája – csillag- és bolygókeletkezés az ALMA-korszakban (LP2014-6)" elnevezésű Lendület-kutatócsoport programja adta.

Magyar kutatók szenzációs felfedezése

A fenti kutatás során összeállt, magyar és külföldi szakembereket magába foglaló csapat a jövőben célzottan folytatja a hasonló méréseket.

Kóspál Ágnes ugyanis nemrég az Európai Kutatási Tanács (ERC) nagy presztízsű ösztöndíját is elnyerte, így

hazánk a születő csillagok körüli korongok fizikájának megértése terén a nemzetközi élvonalba kerül.

A kutatócsoport cikke az Astrophysical Journal legutóbbi számában jelent meg.

Az ALMA (Atacama Large Millimeter/Submillimeter Array) rádióantenna-rendszer az Atacama-sivatag 5000 méter magas, száraz vidékén található.

Teljesen kiépített állapotában 66 darab 12 és 7 méter átmérőjű rádiótávcsőből áll majd, ezek nagyobb része már most is a helyén van, és üzemel.

A műszer a 350 mikrométer és 3 milliméter közötti hullámhosszakon vizsgálja az égboltot. Ebben a színképtartományban figyelhetők meg a csillagkeletkezési területek legsűrűbb részei és a fiatal csillagok környezete, melyek a látható tartományban nem észlelhetők.

Címlapról ajánljuk
Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×