Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.5
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
Nyitókép: InfoRádió

Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a kulturális intézmények között ellentétek alakulnak ki. Hangsúlyozta azt is, hogy az MMA a jövőben is átláthatóan, a kormánnyal együttműködve végzi a munkáját, de nem politikai szempontok alapján dönt, hanem a teljesítményt értékeli.

„Nem lehet abból kiindulni, hogy mennyi a pénz és mennyi a hatalom, ebből nem lehet párbeszéd. Másban gondolkodom: a művészgenerációknak – a középgenerációnak, a fiatal generációnak – a segítésében gondolkodunk, és ezt ösztöndíjrendszerünkkel, programpályázatainkkal tesszük, és avval, hogy egy vidéki, sőt, a határon is átnyúló, Erdélybe is elérő hálózatot építettünk ki, hisz akadémiát alapítani alapvetően Budapesten lehet, de a szervezet életének nem csak Budapesttől kell szólnia” – mondta az InfoRádióban az MMA újraválasztott elnöke.

Mint ismert, az MMA éves költségvetése 14 milliárd forint körüli, van emellett ingatlanvagyona is. A másik akadémia, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia évről évre nagyjából 14-15 millió forintból működik – az MTA költségvetéséből finanszírozzák –, idén mintegy 35 millió forintot kapott. Nagyságrendi különbség van tehát a két szervezet között, még úgy is, hogy az MMA-val ellentétben a másik akadémiának nincs intézményhálózata, nincs a fentihez hasonló ösztöndíjrendszere, nincs olyan tagsága, ami rendszeres havi juttatásokkal járna.

Ezzel kapcsolatban Turi Attila az MMA közgyűlése előtt és után is azt mondta, hogy az egyik legfontosabb feladatának tekinti azt, hogy a másik művészeti akadémiát is jobb helyzetbe hozza. Az InfoRádió Aréna című műsorában ehhez hozzátette: ennek kormányzati döntésnek kell lennie, és bármilyen juttatásra a Magyar Tudományos Akadémián keresztül van lehetőség. Mindazonáltal hangsúlyozta: egy kulturális árok, egy kultúrharc „nagyon nem szerencsés” Magyarországon.

Beszélt arról is, hogy a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériummal is ismertette, hogy mit csinálnak, milyen közfeladatokat látnak el, és megjegyezte: érzése szerint a társadalom is viszonylag keveset tud csak erről, pedig a 2011-es CIX. törvény 20 pontban meghatározza, hogy melyek azok a közfeladatok, amelyeket el kell látniuk, és ebben benne van az intézményhálózatuk működtetése is.

„Van a Műcsarnok, a Vigadó, a kutatóintézet, a Magyar Építészeti Múzeum, a kiadó, ezek hatalmas összegeket jelentenek. Ezeket ismertettem miniszter úrral, megbeszéltük, amit meg kell beszélni. Hogy az átvilágítás mit jelent? Ezt úgy értelmeztem, hogy meg akarják nézni, az MMA és más intézmények milyen feladatot látnak el a magyar kultúrában, milyen ellentmondások vannak esetleg, milyen párhuzamosságok, vagy hogyan erősítik egymást. Azt gondolom, hogy ki fog alakulni majd egy olyan kulturális stratégia, amelyben a köz javára ezek az intézmények dolgozni tudnak, és egymást erősítve tudnak dolgozni. Ezt tartanám a legfontosabb dolognak. Nem az a kérdés számomra, hogy ki az igazi egy-egy poszton, hanem hogy hogyan lehet dolgozni, és ennek mi az eredménye, és ez az eredmény kellően transzparensen közvetíthető-e egy társadalom számára. Meg lehet nézni, hogy ki mire jutott” – fogalmazott Turi Attila.

Az átvilágítás híre, a kultúra kormányzati átstrukturálásának szándéka is nyilván hozzájárult szerinte a jelenlegi bizonytalansághoz.

„Nyilvánvalóan egy másfajta helyzet van. Továbbra is tesszük a dolgunkat, és továbbra is transzparensen tesszük, és továbbra is együttműködésben. Ezt is hangsúlyoztam mindig, hogy nekünk kötelességünk a mindenkori kormányzattal együttműködni. A 109-es törvény egy közfeladat-ellátásról szól, és ennek számtalan szereplője van, együtt kell dolgoznunk” – hangsúlyozta.

Azzal kapcsolatban, hogy jelentős művészek voltak elzárva díjaktól, elismerésektől, alkotói műhelyek, független társulatok támogatásoktól, a közmédiában névsorok voltak a nem kívánatos művészekről, de még a volt kormánypárt EP-képviselője is listát osztott meg azokról a zenészekről a Facebookon, akik nem szimpatizálnak a kormányzattal, kifejtette: mindezt látta, érzékelte, de azt mondta: úgy viselkedtek, hogy „ez a fajta fertőzés ne terjedjen át az MMA-ra”. Kiemelte, hogy a Magyar Művészeti Akadémia a művészeti teljesítmény alapján értékel és hozza meg döntéseit, nem pedig politikai szempontok szerint.

„Mi a tagfelvételnél kifejezetten azt mondjuk, hogy tessék figyelni, kedves akadémikusok, arra, hogy nincsenek oldalak, hanem művészeti teljesítmény van, hogy az MMA-t nem érdekli az, hogy ki melyik szervezetnek a tagja, hanem az érdekli, hogy mit csinált, mit tett az asztalra, és mit tett a magyar, és így az európai kultúráért. Igen, látom, igen, nem értek vele egyet, mert ez mindig leegyszerűsített és primitivizált döntéseket jelent. A döntések alapvetően bizalmon alapulnak, minden egy társadalomban bizalmon alapul. De ha ennek a mérlegelésnek a szintjét leegyszerűsítjük, akkor abból ez lesz, akkor lista lesz, mert egyszerűbb azt választani, aki nem fog engem bántani, egyszerűbb, aki engem erősíteni fog. Igen, csak evvel kiürül a kultúra, és megszűnnek az együttélésnek az alapjai” – fogalmazott a Magyar Művészeti Akadémia újraválasztott elnöke.

A cikk Kocsonya Zoltán interjúja alapján készült. A teljes beszélgetés alább megnézhető, meghallgatható.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×