Infostart.hu
eur:
365.83
usd:
313.36
bux:
132633.84
2026. április 29. szerda Péter

Elhunyt Piers Sellers, a NASA klímakutatója és űrhajósa

Hatvanegy éves korában elhunyt Piers Sellers, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) klímakutatója és egykori asztronautája, aki élete végén vált híressé a Föld sebezhetőségéhez fűzött ékesszóló kommentárjai és a szervezetében diagnosztizált rákbetegségről írt jegyzete révén.

A texasi Houstonban halt meg pénteken, halálát hasnyálmirigyrák okozta - közölte nyilatkozatában a NASA.

Sellers megosztotta a klímaváltozásról űrhajósként szerzett benyomásait Leonardo DiCaprio idén ősszel bemutatott, Özönvíz előtt című dokumentumfilmjében is. A filmben azt mondta DiCapriónak, a látvány az űrből, hogy a légkör csupán "vékonyka hagymahéjként veszi körbe a Földet", segítette őt hozzá a bolygó sérülékenységének teljesebb megértéséhez.

Piers Sellers emellett jegyzetet írt a The New York Timesnak az élete értelmével kapcsolatos belső vívódásairól, miután megtudta, hogy halálos beteg. A filmben és utóbbi jegyzetében egyaránt derűlátóan nyilatkozott, amellett érvelve, hogy az emberi leleményesség szerinte megmenti majd a bolygót az elszabaduló globális felmelegedés által előrevetített szörnyű végtől.

"Piers egész életét a bolygó megmentésének szentelte" - szögezte le Charles Bolden, a NASA igazgatója. Bolden nyilatkozata szerint Piers nem csupán azt hagyta örökül, milyen sürgetőek a légkör felmelegedésével kapcsolatos teendők, "de azt a reményt is, hogy az emberiség képes jobban sáfárkodni bolygójával".

A brit születésű egykori asztronauta a NASA Washingtonhoz közeli Goddard űrközpontjának tudományos és kutatási igazgatóhelyettese volt. Kutatóként 1982 óta dolgozott a NASA-nak és 1996-ban lett az asztronauták csapatának tagja. Háromszor járt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), legutóbb 2010-ben.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter bejelentést tett az uniós forrásokról, miután Ursula von der Leyennel tárgyalt

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben óvatosság látszik, az USA-ban és Európában kis mértékben estek a tőzsdék, és a nap végére a magyar tőzsde is lefordult. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×