Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában
Nyitókép: InfoRádió

Turi Ferenc: Európában a kerozin ötöde hiányzik, épp nyár közepére lehet gond

Közeleg a nyári utazási szezon, ugyanakkor gondok lehetnek a repülőgépek üzemanyagellátásával. A kilátásokról, a várhatóan legnehezebb időszakról és az új lendület idejéről is beszélt Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

A HungaroControl az idei üzleti év tervezésénél is számolt egy hasonló nagyságrendű válsággal, mint ami a tavalyi évi tervben is szerepelt. A kockázat beépítésére azért volt szükség, mert a HungaroControl egy nagyon magas fix költséggel működő infrastruktúra-szolgáltató cég, amely szűk optimumban tud forgalom- és bevételarányosan a legjobban működni. És ehhez tartaniuk kell magukat, hiszen ezen múlik az, hogy a légiforgalmi irányítóikat milyen szinten tudják foglalkoztatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Turi Ferenc.

A jelenlegi helyzetet értékelve elmondta: a világ légi közlekedésének körülbelül napi 7,6 millió hordó kerozinra van szüksége. Ebből Európa 1,7 millió hordót használ naponta – ez „bődületesen nagy” szám –, aminek körülbelül 75 százalékát hagyományosan a Közel-Keletről szerezték be. Ám az ottani háború megszakította az ellátási láncokat, és a légi közlekedés most azzal küzd, hogy ezt a kieső 75 százalékot hogyan lehet pótolni.

„A legutolsó hírek alapján ennek a 75 százaléknak körülbelül a 70 százaléka alternatív útvonalakon érkezik Európába az Amerikai Egyesült Államokból és Nigériából, de

így is csak a teljes szükséglet 80 százaléka van meg, és 20 százalék még mindig hiányzik”

– mondta a szakember. A helyzet különlegességével kapcsolatban kiemelte, hogy most nincs világgazdasági válság, van pénz, „bődületes” kereslet lenne, de a kínálat hirtelen visszacsökkent, ennek nyomán pedig megduplázódott a kerozin ára.

„Csináltam egy nagyon rövid elemzést arról, hogy ez mit jelent. Ha két nagyon jellemző géptípusra levetítjük, mondjuk egy 737 MAX-ra, amivel a fapados légitársaságok üzemelnek, és egy A350 900-as gépre, ami hosszú távú, interkontinentális járatokat teljesít, akkor azt látjuk, hogy a 737-esnél – tehát az Európában használt gépeknél – eddig 40 százalék volt az a minimális töltöttség, ami ahhoz kellett, hogy ne legyen ráfizetéses egy járat, ám ez most fölment körülbelül 60-65 százalékra. A hosszú távú járatoknál ez a minimális töltöttség szintén körülbelül 40-45 százalék volt, viszont a nagyon nagy kerozinigény miatt most a duplájára nőtt és 80 százalék körül van. Tehát jelenleg inkább taktikai járattörléseket láthatunk, több légitársaság is bejelentett hasonlókat” – illusztrálta a helyzetet Turi Ferenc.

A HungaroControl vezérigazgatója úgy látja,

július környékén fog kiderülni, hogy visszaáll-e a közel-keleti olajszállítási útvonal, mert az az egyetlen, ahonnan megnyugtató módon lehet mindent pótolni.

Ha nem fog visszaállni, akkor tartósan magas árakra kell számítani, és valószínűleg lesznek további járattörlések is, ami érzékenyen érintheti a turizmust, hiszen a július a csúcsidőszak része – tette hozzá.

Várakozásuk szerint év végére rendeződik a forgalmi helyzet, és ha nem is lesz olyan, két számjegyű növekedés az idén, mint amilyen a tavalyi 10 százalék fölötti éves növekedés volt, de jó alap lesz arra, hogy amikor konszolidálódik a helyzet, akkor ugrásszerűen megnőjön az utazások száma. Így 2027-ben ismét hatalmas rekord lehet a légi közlekedésben – fogalmazott Turi Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában.

A cikk alapjául szolgáló interjút Kocsonya Zoltán készítette. A teljes beszélgetést alább megnézhetik, meghallgathatják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×