Infostart.hu
eur:
376.11
usd:
321.96
bux:
129730.83
2026. április 8. szerda Dénes

Két új kutatási központ jöhet létre Magyarországon

Mintegy nyolcmilliárd forinttal (26 millió euró) támogatja az Európai Bizottság két új magyar kutatási konzorcium létrehozását a termelésinformatika és termelésirányítás, valamint a molekuláris orvostudományok területén - mondta el hétfőn Budapesten Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NFKI) Hivatal vezetője.

A Horizont 2020 keretprogram Teaming pályázatán elért eredmény a magyar kutatók kiemelkedő sikere - hangsúlyozta Pálinkás József, aki kiemelte azt is: a kiegészítő hazai forrásokkal, valamint a résztvevő magyar és nemzetközi intézmények támogatásával a két program összesen 22 milliárd forintból valósulhat meg a következő hét évben.

A kutatás-fejlesztés terén alacsonyabb teljesítményű európai országokban új kiválósági központok létrehozását elősegítő nagy presztízsű pályázat 10 nyertesét - köztük portugál, szerb és bolgár projekteket - erős versenyben, 27 ország összesen 169 pályázatból választották ki két lépcsőben - fűzte hozzá Pálinkás József. A sikeres magyar pályázást az NKFI Hivatal koordinálta.

A pályázat eredményeként a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM) a Debreceni Egyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Egyetem, valamint az MTA Biológiai Kutatóközpontja együttműködésével valósul meg. A projekt szakmai igazgatója, Fésüs László kiemelte: Magyarország jelentős eredményeket könyvelhet el az egyébként rendkívül költséges molekuláris orvostudományok terén. Az új központtól azt várják, hogy csökkentheti a résztvevő intézmények közötti széttagoltságot, segítve többek között a közös infrastruktúra-fejlesztést is.

"Biztos vagyok abban, hogy egy sikertörténet elején járunk" - fogalmazott Fésüs László, aki hangsúlyozta azt is: az összesen 15,6 milliárd forintos projekt megvalósításában közreműködik a németországi Európai Molekuláris Biológia Laboratórium, amely az élettani kutatások terén az Európai Unió legsikeresebb központja.

Az új kiválósági központ olyan orvosbiológiai kutatásokra fog koncentrál, amelyek a nem járványszerűen terjedő, de tömegeket érintő - világszinten évi 30 millió áldozattal járó - népbetegségekkel foglalkoznak. Külön hangsúlyt kapnak a Magyarországon is igen elterjedt immunológiai, daganatos, anyagcserés, valamint szív- és érrendszeri megbetegedések - hangsúlyozta Martinek Tamás projektmenedzser, aki szerint az új központ gyorsítani tudja majd a kutatási eredmények klinikai alkalmazását és új terápiás módszerek kidolgozását is.

A Termelésinformatikai és Termelésirányítási Kiválósági Központ (EPIC) a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében (MTA SZTAKI) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) jöhet létre. Mint Kádár Botond projektmenedzser elmondta, az új központ elsősorban a gyártási digitalizáció területére, a kiberfizikai termelési rendszerekre fog koncentrálni.

Az ipari gyártás a magyar GDP tekintélyes részét, mintegy 25-26 százalékát teszi ki, és a magyar kormányzat célja ennek további emelése. Ebben fog tudni segíteni a több mint negyven résztvevőt, köztük számos piaci szereplőt maga mögött tudó 6,5 milliárd forintos projekt az innovációs folyamat felgyorsításával és a digitalizációs kultúra terjesztésével az ipar területén - hangsúlyozta Kádár Botond. A programban a német Frauenhof Társaság is részt vesz a felhalmozott szakmai tudás átadásával.

Címlapról ajánljuk
Schiffer András az Arénában: a Tisza-projekt egy politikai piramisjáték, ahol a reményt árulják

Schiffer András az Arénában: a Tisza-projekt egy politikai piramisjáték, ahol a reményt árulják

A Tisza angolnataktikájáról, a Fideszre győzelem esetén is váró, elkerülhetetlen változtatásokról, lehallgatásokról, az egykori szocialista vezetők aktivitásáról, vagy éppen a kémügyről is beszélt Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő az InfoRádió Aréna című műsorában.

Irán: Donald Trump súlyos büntetéseket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Trump tűzszünetet kötött Iránnal, megnyitják a Hormuzi-szorost - Száguldanak a tőzsdék!

Trump tűzszünetet kötött Iránnal, megnyitják a Hormuzi-szorost - Száguldanak a tőzsdék!

Az utolsó pillanatban jött a fordulat az iráni konfliktusban, Donald Trump két hétre felfüggesztette a tervezett amerikai támadásokat, miután körvonalazódott egy megállapodás a Hormuzi-szoros megnyitásáról. A lépés azonnali piaci reakciót váltott ki, az olajárak meredeken esnek, miközben a részvénypiacokon nagy rali bontakozott ki. A hangulat javulása ellenére a befektetők továbbra is árazzák a kockázatokat, az arany és az állampapírok iránti kereslet is nőtt, ami azt jelzi, hogy a piac egyszerre árazza a feszültség enyhülését és a bizonytalanság fennmaradását. A felek közben már tárgyalásra készülnek, de továbbra is kérdés, hogy a törékeny fegyverszünetből valódi béke lesz-e. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×