Infostart.hu
eur:
363.67
usd:
313.77
bux:
152518.27
2026. szeptember 14. hétfő Roxána, Szeréna

A tudósok meglepődtek egy barlangban

Az eddig véltnél akár több tízezer évvel korábban is érkezhettek az első emberek Ausztráliába a tudósok szerint, akik egy barlangban 49 ezer éves emberi lakóhelyet tártak fel.

Kidolgozott eszközök és a valaha élt legnagyobb erszényes csontmaradványai kerültek elő a dél-ausztráliai Flinders-hegység egy magasan álló sziklájának barlangjából, a leletek korát 49 ezer évben határozták meg a kutatást vezető Giles Hamm régész és kollégái, akik csütörtökön számoltak be eredményeikről.

Az ausztrál őslakosok, az úgynevezett aboriginal törzsek a világ legrégibb folyamatos civilizációja, az Afrikából először kirajzó emberek leszármazottai a Koppenhágai Egyetem szeptemberben megjelent genetikai kutatása alapján.

A tudósok vitatják, mikor érkezhettek az első emberek a kontinensre, az eddig elfogadott nézet szerint mintegy 50 ezer éve, azonban Hamm szerint a 49 ezer éves dél-ausztráliai emberi település léte arra utal, hogy az első embereknek már jóval korábban el kellett érniük a földrész északi partjait.

"Ha csak 50 ezer éve jöttek, akkor nem sok idejük maradt volna, hogy ilyen messze délre eljussanak. Sokkal korábban el kellett kezdődnie a földrész meghódításának, akár 55-60 ezer évvel ezelőtt" - magyarázta Hamm.

Az új lelőhelyen talált csontok arról is árulkodnak, hogy az ember érintkezett a korabeli hatalmas állatokkal, többek között a Diprotodon optatum nevű két méter magas, több mint 2,5 tonna súlyú erszényessel.

A tudósok régóta kutatják, milyen lehetett a kapcsolat az óriás és az ember között, ám a magasan fekvő barlangban talált csontok, melyek fiatal állatra vallanak, arra utalnak, hogy az ember vadászott rá, mivel az állat nem lehetett képes a sziklamászásra, csak a vadászok cipelhették fel olyan magasra - mondta Gavin Prideaux paleontológus, a Flinders Egyetem munkatársa.

Hamm a Guardiannek azt is elmondta, hogy a régi elmélet szerint a Kelet felől, Afrikából jövő emberek már a szerszámkészítés tudásával érkeztek Ausztráliába. "A barlangban talált, finoman megmunkált kőeszközök szerintünk helyi innováció eredményei, mely az itt élő emberek kulturális fejlődésével alakultak ki" - fogalmazott.

A barlangot Hamm és egy helyi törzsi vezető, Clifford Coulthard fedezte fel véletlenül, amikor a hegység szurdokait járták be.

"Cliffnek ki kellett szállnia a kocsiból, mert szólította a természet. Egy patakvölgyben sétált felfelé, amikor egy gyönyörű forrást talált, körülötte barlangrajzok" - mesélte Hamm az ABC televíziónak.

A kutatócsoport kilenc éven át ásott a barlangban, egy méteres mélységig tárták fel. Nagyjából 4300 tárgyat és 16 emlős állat mintegy 200 csonttöredékét fedezték fel.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.14. hétfő, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Tisza-kormány: Magyar Péter a közrádióban, a német külügyminiszter Budapesten kezdi a hetet

Tisza-kormány: Magyar Péter a közrádióban, a német külügyminiszter Budapesten kezdi a hetet

Orbán Anita külügyminiszter hétfőn Budapesten fogadja Johann Wadephul német külügyminisztert, aki 2019 óta az első hivatalos német külügyminiszteri látogatást teszi Magyarországon. Magyar Péter hétfő reggel a megújult közmédia vendége lesz, a Kossuth Rádióban Benyó Rita kérdéseire válaszol. Jövő héten három fontos törvényről dönt az Országgyűlés, amelyek az Alkotmánybíróságot, az igazságszolgáltatást és az ügynökaktákat érintik. Súlyos problémákat tárt fel a kormány gyermekvédelmi vizsgálata: 130 ezer gyermeket tartanak nyilván veszélyeztetettként, 23 ezren állami gondoskodásban élnek, a kabinet pedig első lépésként 9,5 milliárd forintos krízisprogramot indít új férőhelyek létrehozására, a speciális gyermekotthonok megerősítésére és a szakmai ellátás bővítésére. A NiT Hungary fuvarozói érdekvédelmi szervezet szerint kritikus ponthoz érkezett a magyar fuvarozói szektor, ezért az érdekképviselet azonnali tárgyalásokat és gyorsított kormányzati intézkedéseket sürget az üzemanyagköltségek, az útdíjak és a versenyképesség ügyében, valamint a hazai gépjárművezetők és fuvarozói kapacitások védelmében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×