Az Európai Űrügynökség ExoMars programja részeként két szonda éri el a Marsot. A Trace Gas Orbiter (TGO) nevű szonda kering a vörös bolygó körül, és a kismennyiségben előforduló légköri gázokat vizsgálja. A projekt kisebb, de látványosabb része, hogy a Schiaparelli nevű leszállóegység különválik, belép a Mars légkörébe, fékez, és szerdán – magyar idő szerint délután négy óra után – leszáll a bolygó felszínére, és ott működik néhány napig – mondta el az InfoRádió Szigma – A holnap világa című műsorában Kereszturi Ákos Mars-kutató.

Az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának kutatója kiemelte: ez egy úgynevezett demonstrációs leszálló egység, aminek a fő feladata csak az, hogy épségben leszálljon a felszínre, Európának ugyanis ez eddig nem sikerült.

A Schiaparelli meteorológiai méréseket végez pár napig, utána beszünteti a működését, miközben a keringő egység ettől függetlenül a Mars körüli pályán megkezdi a részletes, tartósabb térképező munkáját a légköri gázok eloszlásáról.

Kereszturi Ákos hangsúlyozta, hogy a leszállások nehezek, mert bár a Marsnak van légköre, de nagyon kevés.

„Amikor egy űreszköz belép a Mars légkörébe, akkor egy hővédő pajzzsal le kell fékeznie magát. Utána elkezd ereszkedni a felszín fele, de akkor ejtőernyőt is kell használnia, mert a légkör már ritka, de annyi van, hogy anélkül össze-vissza bukdácsoltatná a szondát. Az ejtőernyő sem tudja eléggé lelassítani, 200-300 km/órával halad, és utána kell rakétás fékezésre váltani, ami önmagában kritikus. Ennek le kell lassítania egészen néhány km/órára a sebességet, és pontosan a felszínen kell abbamaradnia, ahova az űrszondát leteszi. Emellett kritikus körülmény az is, hogy a Marson nagyon erős szelek fújhatnak” – fejtette ki.

A Mars-kutató beszélt arról is, hogy ezen a projekten szerényebb magyar közreműködés történt: a Wigner Intézet a keringőegység kamerájának a szoftverét fejlesztette. A következő űrszondánál, amelyik a Marshoz érkezik, és egy kis mozgó laboratóriumot juttat a felszínre, már komolyabb a magyar kapcsolat, ugyanis közük van ahhoz a speciális műszerhez, amelynek a célja, hogy a Mars felszínén vizet találjon. A magyar szakemberek egy hazai projekt révén közreműködnek abban is, hogy a rover fúrásait segítsék jobban célozni, illetve értelmezni. A következő űrszonda le fog fúrni nagyjából két méter mélyre a Mars felszíne alá, elsőként a történelemben – tette hozzá.

Kereszturi Ákos szerint azt nehéz megmondani, mennyire reális cél, 2030-ra megtörténjen a Marsra szállás, ahogy azt Barack Obama amerikai elnök megcélozta. „Az emberi Marsa szállásig még nagyon sokat kell fejleszteni. A hátralévő időt nézve ez tulajdonképpen reális cél, de ehhez az kell, hogy hosszú éveken át tartósan támogatást kapjon a NASA” – vélekedett.

Az MTA kutatója szerint még sok kihívás van, ha embert akarunk a Marsra küldeni.

„Vannak részben kidolgozott technológiák, de egyik esetben sem lehet azt mondani, hogy készen van minden elemét tekintve az adott módszer. Elég sok problémáról van szó. Az egyik fő probléma maga az odajutás: hogyan jutunk oda, hogyan szállunk le, és hogyan jövünk vissza. Ez ugyanis nagyon sok energiát igényel, gyakorlatilag hajtóanyagot, emiatt nagy tömegű űreszközöket kell fölbocsátani. Erre most az Egyesült Államoknak nincsen még olyan rendszeresen használt, tesztelt hordozó rakétája, mint a OlHHoldra utazás idejére volt. Emellett is vannak olyan tényezők, amelyeket nehéz egyelőre kontrollálni. Vagy tudjuk az elméleti módját, hogy hogyan védjük meg a Mars utazókat ezzel szemben, de fizikailag még nem nagyon volt kipróbálva, vagy nincsenek elkészítve azok a dolgok, amelyeket megcsinálnak. Az egyik ezek közül a sugárterhelés: különböző sugárzások, ezeken belül is főleg a részecskesugárzás a Mars felszínén igen intenzív, gyakorlatilag nehezen kiszámítható. A Napból kiáramló napszél, ami töltött részecskék árama, változékony és néha több, néha kevesebb ér belőle egy bolygót. Ha a Mars felszínén dolgoznak űrhajósaink, és egy veszélyes részecskefelhő közelít a bolygóhoz, akkor még nincs pontosan kidolgozva, hogyan kell őket riasztani, hogyan kell biztonságos óvóhelyre menekülniük, hogyan kell ezt megoldani úgy, hogy ez ne legyen kárára a napi munkavégzésnek. Ötletek vannak, látszik, hogy meg lehet ezt oldani, de azért ezen még nagyon sokat kellene dolgozni” – fejtette ki.

Kereszturi Ákos kiemelte: az ellen még lehet védekezni, hogy a Marson hideg van, alacsony a légnyomás és nagy az UV-sugárzás, de azt nem tudni egyelőre, hogy hogyan lehet kezelni a Mars felszíni porát és annak a kémiai jellemzőit.

„A Mars felszíni por rettentő agresszív. Nagyon kellemetlen kemikáliákat tartalmaz, hyperoxidokat, mindenféle peroxidokat, amelyek roncsolják a szerves anyagot és mindenféle kellemetlen egészségi hatással lehetnek. Az űrhajósok űrruhában, szkafanderben fognak a Mars felszínén dolgozni, de ha ott ezt tartósan teszik és mindennap ki- és visszamennek a lakóegységbe, akkor előbb-utóbb a szkafander felületén be tudnának hordani olyan poranyagot, ami szép lassan mérgezné őket. Elvileg ez ellen is lehet tenni és vannak már rá tervek, de ez sincsen még részletesen kidolgozva.”

A kutató szerint hiába szállt már le több űrszonda a Marsra, és dolgozik ezekben a napokban is, elég részletesen még nem ismerjük a marsi környezetet, hogy pontosan milyen veszélyek leselkednek az űrhajósokra. Az sem ismert, hogy az elektrosztatikusan töltött pornak milyen hatása van, vagy a napi hőingás hogyan befolyásolja a különböző műszereket.

Beszélt arról is, hogy akkor kivitelezhető a Marsra szállás nem irreális drágán, ha az ottani fölhasznált üzemanyag, energiaforrás, ivóvíz és levegő nagy részét ott állítják elő, és nem a Földről viszik, de ez sincs még kidolgozva. Létezik erre elvileg egy rendszer, a Földön tesztelték is, működik, de ilyeneket a Marsra kellene telepíteni, hogy az első emberek érkezése előtt elkezdjenek dolgozni, és termeljenek vizet, levegőt, üzemanyagot az ottani munkához.

„Sok olyan apróság van, amely még nincs pontosan kidolgozva. Ezek nem jelentenek lehetetlen feladatot, de még néhány űrszondának le kéne szállni a Marsra, és ezeket tesztelni” – foglalta össze.

A Kaliforniai Egyetem most közzétett tanulmánya szerint a kozmikus sugárzásnak való kitettség miatt fennállhat a hosszú távú agykárosodás, de akár még a demencia kialakulásának veszélye is az űrhajósoknál. Az MTA kutatója elismerte, hogy ez is egy fontos veszélyforrás, de vannak olyan vizsgálatok, amelyek azt mutatják, ha megfelelően védekeznek a sugárterhelés ellen és csökkentik azt az időt, amennyit az űrhajósok a világűrben töltenek, akkor a károsodás tolerálható szinten maradhat. További vizsgálatokra van szükség, de ezeket nehéz elvégezni, mert a nemzetközi űrállomáson lévő űrhajósok a Föld globális mágneses terének a védelmében vannak, viszont azt kellene tesztelni, hogy azon kívül mi a helyzet.