Infostart.hu
eur:
363.65
usd:
324.51
bux:
143944.7
2026. október 14. szerda Helén

Kína embert küld a Holdra

Kína megkezdte az emberrel történő holdmissziók kivitelezéséhez szükséges technológiai alapok beszerzését - jelentette be az emberi részvétellel folyó kínai űrprogram vezető mérnöke.

Csou Csienping a második kínai űrállomás csütörtöki fellövése alkalmából elmondta, hogy az ember vezette holdmissziókhoz szükséges technológia jóval bonyolultabb a jelenlegi küldetésekhez használtnál.

Mint hozzátette, a sikeres misszióhoz Kínának nagyobb kapacitású rakétákra, a Hold felszínén való landolásra és visszatérésre képes ember vezette űrhajóra, továbbá a Föld és a Hold közötti közlekedésre képes űrjárműre van szüksége.

A szakember kifejtette, hogy technikai szempontból az ország déli részén lévő Hajnan tartománybeli Vencsang űrrakéta-indítóállomás lenne alkalmas az emberi részvétellel történő holdmisszió kivitelezéséhez.

A 2014-ben befejezett bázis a negyedik kínai űrrakéta-indítóállomás. A bázis alacsony tengerszintfeletti magassága és az Egyenlítőhöz való közelsége kedvező feltételeket jelent a hordozórakéták kapacitását és a műholdak élettartamát illetően.

Kína helyi idő szerint csütörtök este fellőtte a világűrbe második űrállomását a Tienkung-2-est az északnyugat-kínai Csiucsüen űrközpontból.

A tervek szerint a jövő hónapban indítják a Sencsou-11 űrhajót kétfős legénységgel, akiknek az lesz a feladata, hogy dokkoljanak az űrállomással és egy hónapot töltsenek el annak fedélzetén.

A magyarul Mennyei Palota nevű űrállomásmodult szakértők fontos mérföldkőnek tartják az évtized végére tervezett küldetéshez a Marsra.

Címlapról ajánljuk
Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége
Budapest 2036

Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

A szigorú fiskális politika és az euró bevezetése nem zárja ki, hogy Budapest 2036-ban nyári olimpiát rendezzen – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője. Németh Viktória szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már nem támogatja a gigaberuházásokat, az olimpiai rendezésnek pedig illeszkednie kell az adott város hosszú távú fejlesztési koncepciójához.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×