Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
324.86
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Ledöbbentették a cápák a tudósokat

Már az első évben meglepő eredményekkel szolgál a világ korallzátonyainak cápapopulációit vizsgáló eddigi legnagyobb kutatás: a hároméves projekt keretében megfigyelt első száz zátonynál a vártnál jóval több csúcsragadozót kaptak lencsevégre a szakemberek.

A kutatók felcsalizott víz alatti kamerákkal készítenek felvételeket a korallzátonyok környékén élő cápákról és rájákról. A megfigyelt állatok nagyjából negyedét a kihalás fenyegeti, ám az egyedszámukra, valamint elterjedtségükre vonatkozó friss és átfogó adatok hiányában a megóvásukra irányuló erőfeszítések sem lehetnek elég hatékonyak - írta a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

A Global FinPrint nevű projekt célja, hogy 2018 végére sikerüljön felmérni a világ csaknem 400 zátonyának csúcsragadozó-állományát. A kutatók eddig 100 területtel végeztek és 2017 végéig több mint 200 zátonyra akarják kiterjeszteni a vizsgálatukat. Az eredmények már most azt mutatják, hogy a világ egyes részeinek cápa- és rájapopulációira vonatkozó jelenlegi adatok pontatlanok.

A szakembereket már az első évben számos meglepetés érte: a világ néhány részén a vártnál sokkal több cápát és ráját figyeltek meg. A Floridai Nemzetközi Egyetem (FIU) munkatársaként dolgozó Demian Chapman, a FinPrint vezető kutatója szerint a projektben részt vevő nemzetközi csapat ötezernél is több víz alatti kamerát helyezett ki, eddig több mint ötezer órányi felvétel készült és legalább 30 cápa- és rájafajt sikerült lencse végre kapni.

"Néhány területen, mint a Bahama-szigeteknél és az ausztrál Nagy-korallzátonynál a cápák és a ráják nagy számban vannak jelen. Ezek olyan térségek, ahol a cápavédelmi intézkedések jól működnek, vagy olyan területek, amelyeket nem érint súlyosan a cápahalászat" - mondta a szakember.

Más területeken azonban, mint Malajzia és Jamaica környékén, ahol jóval élénkebb halászat folyik, a kamerák hiába pásztázták a vizet órákon át, alig sikerült egy-egy cápát észlelni.

A szakemberek szerint a projekt segít meghatározni, hogy a világ mely területeire kellene összpontosítani a cápák és ráják megóvására irányuló erőfeszítéseket, továbbá megérteni, hogy ezek a tengeri élőlények milyen szerepet töltenek be a korallzátonyok életében.

"Ez az információ segít annak biztosításában, hogy a lehető leghatékonyabb módon kezeljük ezeket a lenyűgöző állatokat és számukra rendkívül fontos törékeny ökoszisztémákat" - húzta alá Mike Heithaus, az egyetem tengerbiológusa, a FinPrint kutatója.

Az új adatokat összevetik a már létező, több ezer órányi videoanyaggal, hogy elkészítsék a világ első nyílt hozzáférésű adatbázisát a korallzátonyok cápa- és rájapopulációira vonatkozóan.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×