Infostart.hu
eur:
363.73
usd:
324.76
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Elhíztak az európai kisgyerekek

Minden harmadik hat-kilencéves gyermek túlsúlyos vagy elhízott Európában az európai gasztroenterológiai társaságok egyesületének (UEG) jelentése szerint, amely arra is figyelmeztet, hogy az öt éven aluli túlsúlyosok száma a becslések szerinti mostani 41 millióról 70 millióra nő világszerte 2025-re.

A kutatók megállapították azt is, hogy a gyulladásos bélbetegségek 20-30 százaléka gyerekkorban kezdődik. Kimutatták, hogy a nyugati országokban élő gyerekek és felnőttek körében a nem alkoholfogyasztás okozta zsíros májbetegség a krónikus májbetegség egyetlen és általános oka. Már hároméves gyermekeket is diagnosztizáltak a kórral - ismertette a jelentést a The Guardian brit napilap.

Az UAG adatai az európai térség 46 országán alapulnak.

A jelentés szerint az elhízással összefüggő rendellenességek kezelése az egészségügyre fordított kiadások egytizedét emésztik fel Európában, ami veszélyezteti a közegészségügyi szolgálatok fenntartható működését az összes vizsgált államban.

Európa lakosságának egyötödét a gyermekek alkotják, és a gasztroenterolóigai betegségek előfordulása körükben növekszik. Az elhízott gyermekek 90 százaléka felnőtt korra is megőrzi túlsúlyát.

Az elhízottak számának növekedése miatti aggodalom nem új keletű és nemcsak Európára vagy a gyermekkorra vonatkozik. A The Lancet orvostudományi folyóiratban a londoni Imperial College kutatóinak nemrég közzétett tanulmánya szerint világszerte 266 millió elhízott férfi és 375 millió elhízott nő lehet. A világ lakossága évtizedenként másfél kilogrammal lett súlyosabb 1975 óta - mutatták ki a brit kutatók.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×