A vékony, lapos aranyszálból készült aranyspirálok, amelyeknek hossza akár a három centimétert is elérheti, a régészek szerint a Kr. e. 900 és 700 körüli időszakból származhatnak.

"Elképzelhető, hogy a spirálokat összefűzték, és rojtként viselték valamilyen fejfedőre vagy napernyőre erősítve. Az is lehet, hogy a hajba fonták vagy a ruhába hímezték őket" - fejtette ki Flemming Kaul, a koppenhágai Dán Nemzeti Múzeum kurátora az intézmény honlapjára feltett közleményben. Mint hozzátette: "az igazság az, hogy nem tudjuk mire használták őket, de én úgy vélem, hogy egy áldozópap ruhájának vagy fejfedőjének a részét képezhették".

A spirálokat a Sjaelland szigetén fekvő Skaelskörhoz közeli Boeslunde területén fedezték fel, ahol már korábban is találtak bronzkori aranyleleteket.

Az ásatásokban részt vevő Kirsten Christensen, a Nyugat-Sjaellandi Múzeum kurátora szerint néhány évvel ezelőtt két amatőr helyi régész négy aranykarkötőt talált ugyanezen a területen. A lenyűgöző lelet újabb ásatásokra sarkallta a szakembereket annak kiderítése érdekében, hogy a terület vajon rejteget-e további prehisztorikus kincseket.

Az immár a Skaelsköri Városi Múzeumban kiállított aranyspirálokat egy mindössze néhány négyzetméteres területről ásták ki. A tárgyak egy részére sorba rendezve, 3-4 darabonként összerakva, vagy halmokban találtak rá.

Christensen szerint a négy aranykarkötőn kívül korábban hat másik nagy és súlyos aranykarikát is felfedeztek a területen. Az 1800-as években pedig helyi gazdák hat aranyedényre bukkantak egy nagyjából 500 méterrel arrébb fekvő részen.

A gyűrűk összesen 3,5 kilogrammot, a tálak és a serlegek valamivel több mint egy kilogrammot nyomnak, vagyis az egyik legnagyobb bronzkori aranyleletet alkotják, amelyet Észak-Európában valaha találtak.

Kaul szerint Boeslunde különleges szent terület volt a bronz korban, ahol a történelem előtti emberek szertartásokat tartottak, és aranyat ajánlottak fel a magasabb erőknek. "Talán a papkirály aranykarikát viselt a csuklóján, és aranyspirálokat a palástján és a kalapján, melyek oly fényesen csillogtak a Nap-szertartások alatt, mint maga a Nap. A Nap az egyik legszentebb szimbólum volt a bronzkorban, az aranynak pedig mágikus erőt tulajdonítottak. Az arany a Napot testesíti meg, színe a Napé, fénylik, mint a Nap, és ugyanúgy elpusztíthatatlan, halhatatlan és örök. Ezért áldozatként ajánlhatták fel a Napnak a papkirály kincseit vagy faládába rejtették azokat két szertartás között" - fejtegette a kutató.

A régészeknek meggyőződése, hogy a terület még több aranykincset rejt, ezért tovább folytatják az ásatásokat.