Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Több mint 40 millió tonna e-hulladék keletkezett 2014-ben

Öreg konyhai és fürdőszobai berendezések, irodai eszközök alkotják a világon 2014-ben keletkezett 41,8 millió tonna elektronikus hulladékot - derült ki egy ENSZ Egyetem (UNU) által készített jelentésből.

A világszervezet kutatással és posztgraduális képzéssel foglalkozó globális szervezetének szakemberei kimutatták, hogy a hulladék többségét, 60 százalékát öreg mikrohullámú sütők, mosógépek, mosogatógépek, más háztartási berendezések, irodai eszközök teszik ki. A kisebb eszközökből, mint a mikrohullámú sütők, kenyérpirítók 12,8 millió tonna, a nagyobbakból, mint a mosógépek, hűtőszekrények, szárítógépek, mosogatógépek 18,8 millió tonna hulladék keletkezett.

A legtöbb elektronikai hulladékot az Egyesült Államok lakossága termeli, 2014-ban 7072 tonnát. A második helyen Kína áll 6032 tonnával, a harmadikon Japán 2200 tonnával. Az európai országok közül Nagy-Britannia a legnagyobb e-hulladéktermelő, a ranglista ötödik helyén áll évi 1500 tonnával, ez csak 100 ezer tonnával kevesebb, mint a negyedik helyen álló Indiáé, amelynek azonban 20-szor annyi a lakosa.

Miközben a fejlett országokban nagy mennyiségű elektronikus hulladék keletkezik - Norvégiában például tavaly lakosonként 28,4 kilogramm -, Afrikában tavaly kevesebb mint 1,7 kilogramm volt ez a szám.

A jelentés szerint évi átlag 2 milliárd tonnával nő az e-hulladék, és 2018-ra nagysága el fogja érni a 50 millió tonnát.

A jelentés szerint a háztartási e-hulladéknak csupán 16 százaléka kerül újrahasznosításra, újrafeldolgozásra.

A kidobott több millió tonna mobiltelefonnal, hűtőszekrénnyel és más elektronikai eszközzel 300 tonna arany és egyezer tonna ezüst, 1900 tonna réz vész kárba, ezek összértékét mintegy 52 milliárd dollárra becsüli a jelentés. Kárba vész továbbá 16 ezer tonna vas is, mivel az eszközök nem kerülnek be az újrahasznosítási programokba.

A gyorsan növekvő e-szeméthegyek nagy mennyiségű mérgező anyagot tartalmaznak. Az elektronikai eszközökben található nehézfémek - mint a higany, a kadmium vagy a berillium - beszivároghatnak a talajba és az ivóvízkészletekbe, máj és vesekárosodást okozva, károsítva a mentális fejlődést.

Világszerte az e-hulladék értékes "városi bányát" eredményez - az újrahasznosítható anyagok hatalmas potenciális tárházát. Ugyanakkor az e-hulladék veszélyes tartalma egy "méregbánya", amelyet különös gondossággal kell kezelni - hangsúlyozta David Malone ENSZ-főtitkárhelyettes, az UNU rektora.

Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×