Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
316.49
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Az EU meghosszabbítaná a fekete dobozok víz alatti helyzetjelző adóinak élettartamát

Az Európai Unió szakosított szervezete, az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) olyan javaslatokat tett kedden, amelyek a tervek szerint megkönnyítenék az eltűnt repülőgépek fekete dobozainak megtalálását. Ezek közül az egyik, hogy harmincról kilencven napra növelnék az adatrögzítő berendezés víz alatti helyzetjelző adóinak élettartamát.

Ez az eddigi legkézzelfoghatóbb hivatalos kezdeményezés azóta, hogy március elején nyomtalanul eltűnt a Malaysia Airlines Kuala Lumpurból Pekingbe tartó, MH370-es járata.

Az EASA javaslatai között több olyan is van, amelyet még Franciaország kezdeményezett, miután az Air France francia légitársaság egyik járata 2009-ben az Atlanti-óceánba zuhant. Az egyik ilyen, hogy a berendezés egy új frekvencián is bocsátana ki jeleket, így könnyítve meg a fekete doboz víz alatti megtalálását.

Az ügynökség fontosnak tartja, hogy a jelenlegi két óra helyett ezentúl minimum húsz órán keresztül rögzítsék a pilótafülkében lezajlott beszélgetést, hogy utólag könnyebb legyen feltárni a baleset okát.

Az MH370-es járat a szakértők szerint nagyjából hét órával azután zuhant az Indiai-óceánba, hogy a malajziai légitársaság elvesztette a kapcsolatot az utasszállítóval. Ez azt jelenti, hogy a kétórás hangfelvételből csak egy töredékét lehetne megismerni a pilótafülkében lezajlott beszélgetésnek.

"A javasolt változtatások célja, hogy az információszerzés megkönnyítésén keresztül fokozzák a repülésbiztonságot" - közölte Patrick Ky, az EASA igazgatója.

Ha az Európai Bizottság elfogadja az ügynökség által beterjesztett javaslatokat, akkor azok az EASA tagországaiban bejegyzett összes repülőgépre és helikopterre nézve kötelezőek lesznek.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×