Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
314.37
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Tévhitek a Balatonról

Nyílt nap lesz az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetében július 5-én.

A tihanyi kutatóintézetben a látogatók a Balaton partján kialakított bemutatóhelyeken ismerhetik meg a tó makroszkopikus élővilágát (a tóban élő vízinövényeket, illetve a parti öv gerinctelen állatait és halait) és a vizsgálatokhoz használt terepi műszereket. Laboratóriumokban mutatják be a tóban élő mikroszkopikus növényi és állati szervezeteket, illetve az intézetben alkalmazott vízkémiai és kísérletes állattani módszereket - írja a vehir.hu.

A látogatók két ismeretterjesztő előadást is meghallgathatnak. Az intézet igazgatója, G. Tóth László a Balatonnal kapcsolatos tudományos tévedésekről és áltudományos közlésekről tart előadást. Az előadás címe: "Hitek és tévhitek a Balatonról". "Mit köszönhetünk a Balatonnak?" címmel Vörös Lajos és Somogyi Boglárka tartanak előadást a tó ökoszisztéma szolgáltatásairól.

Az érdeklődők "A Balaton-kutatás eredményei képekben" c. kiállítást, és a "80 éves a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet" című, az intézet történetét és főbb kutatási területeit bemutató 30 perces dokumentumfilmet is megtekinthetik.

A nyílt nap helyszíne: Tihany, Klebelsberg Kuno utca 3. Időpont: július 5., péntek, 9:00-16:00. A két előadás 11:00-kor, illetve 14:00-kor kezdődik, a rendezvényen a részvétel ingyenes.

A tihanyi Limnológiai Kutatóintézet Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter kezdeményezésére létesült, 1927-ben.

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×