Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Hogyan hat az alvásmegvonás az immunrendszerre?

Egy éjszakányi kimaradt alvásnak ugyanolyan hatása van az ember immunrendszerére, mint a fizikai igénybevételnek - állapították meg holland kutatók a Sleep című szakfolyóiratban közzétett tanulmányukban.

A vizsgálatba bevont férfiakat 29 órán át nem hagyták aludni, miközben többször mérték vérükben egy fehérvérsejt-típus, a granulociták számát. Az immunrendszer e sejtjeinek vérbeli szintje napközben változik, sőt meghatározott napi ritmusa van. Ez a ritmus azonban az alvásmegvonás következtében elveszett.

A tanulmány teljes időtartama 48 óra volt, ez alatt három óránként vettek vért a résztvevőktől, és mérték fehérvérsejtjeik számát friss állapotban, majd a 29 órás alvásmegvonás közben és után is.

Az alvászavarok miatti alváshiányt összefüggésbe hozták már több testi állapot kialakulásával, így az elhízással, olyan krónikus betegségekkel, mint a diabétesz, valamint a mellrákkal. A kutatók úgy vélik, további vizsgálatokra van szükség annak megállapítására, hogy az immunrendszer változásai miként befolyásolják e betegségek kifejlődését - idézte a LiveScience című ismeretterjesztő portál.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×