Infostart.hu
eur:
355.69
usd:
311.52
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Átadták a Talentum elismeréseket

Zólyomi Viktor fizikus, Lakatos Péter orvos, Demeter Tamás filozófus, és Komlovszky-Szvet Tamás szobrászművész vehette át hétfőn az Akadémián a fejenként 20 000 euróval járó Talentum Akadémiai és Művészeti Díjat.

Az elismerést, amelyet az MTA és a Közép-Európai Tehetségkutató Alapítvány hozott létre, az idén nyolcadik alkalommal adtak át.

Az alapítvány közleménye szerint a díjat Kenyeres Sándor üzletember hozta létre azzal a céllal, hogy méltó elismerésben részesüljenek a régió kiemelkedő társadalmi hasznosságot hordozó kutatásai, amelyek a térség fejlődését, és az élet minőségének emelését szolgálják.

A 2009. évi díjat természettudomány kategóriában Zólyomi Viktor fizikus vehette át, aki a Szén nanoszerkezetek elektromos, vezetési és rezgési tulajdonságainak vizsgálata című pályázatával érdemelte ki az elismerést. A 32 éves kutató, aki jelenleg a Lancasteri Egyetem fizikai tanszékének tudományos munkatársaként dolgozik, olyan alternatív megoldásokat kutat, amelyek kiválthatják a számítástechnikai eszközökben a szilícium alapú technológiákat, azok felhasználásának ugyanis már látszanak a határai. Az egyik alternatívát a szén alapú nanotechnológiai eszközök jelentik. Ezek közül is kiemelkednek a szén nanocsövek, a nanométer átmérőjű, hatszögszerkezetű felszínnel rendelkező, hosszú cső alakú molekulák, amelyek a nanoelektronikában kiválóan hasznosíthatóak.

Élettudomány kategóriában Lakatos Péter orvos érdemelte ki az elismerést a Genetikai, szerológiai és klinikai tényezők szerepe a gyulladásos bélbetegségek patogenezisében (kórfejlődésében), jelentőségük a kórlefolyás és a terápiára adott válasz előrejelzésében című munkájával. A 34 éves orvos jelenleg a Semmelweis Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinikáján dolgozik. Kutatásai nem csak a bélbetegségek kialakulásának jobb megismerését segítik elő, hanem azok révén pontosabban prognosztizálható a kórlefolyás, egyes szövődmények valószínűsége, így hozzájárulnak a kezelési stratégia megválasztásához.

Demeter Tamás filozófust társadalomtudomány kategóriában díjazták Mentális fikcionalizmus című tanulmányáért. A 34 éves kutató az MTA Filozófiai Kutatóintézetének és a Miskolci Egyetem Filozófiai Intézetének tudományos munkatársa. Tanulmányában úgy érvel, hogy a hétköznapokban használt pszichológiánkat nem a viselkedés magyarázatára és előrejelzésére használjuk, hanem arra, hogy olyan történeteket mondjunk el egymásról és magunkról, amelyek azzal, hogy a viselkedés mögöttes mechanizmusait pszichológiai fogalmakkal ábrázolják, érthetővé teszik azt.

A művészeti díjat Komolovszky-Szvet Tamás szobrászművésznek ítélték oda, aki a Lebegés a Művészetben című sorozattal pályázott. A 28 éves szobrászművész, aki az utóbbi hat évben a lebegés művészeti feldolgozásával foglalkozott, nagy érdeklődéssel fordul a legújabb technikai elemek kínálta lehetőségek felé. A sorozat azon a tényen alapszik, miszerint a lebegés ma már megvalósított, sőt technikailag kivitelezhető és alkalmazott jelenség, a szobrászatban való alkalmazása viszont teljesen új lehetőségeket vethet fel. "Szobraiban sokszor alkalmaz olyan elemeket, mint a fény, színek, mozgás, elektronika, amelyek hatására a környező térrel együtt, valamint a nézők bevonásával inkább installációként interpretálhatók. Lebegő szobrai egy olyan, gondosan kimért rendszerben léteznek, amelyet a tömeg, a gravitáció, a pozitív és a negatív pólusok, a vonzások és a taszítások együttese határoz meg. Megalkotásuk - a tudományos és technikai ismereteken kívül - végtelen türelmet és pontosságot, sokszor évekig tartó munkát igényel" - emeli ki a közlemény.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek, raliztak a tech részvények

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek, raliztak a tech részvények

A befektetők ma is elsősorban a közel-keleti helyzet alakulására figyelhetnek, hiszen Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy ma újabb amerikai–iráni egyeztetéseket tartanak Dohában. A friss diplomáciai kísérlet azt követően jön, hogy a hétvégén a két fél ismét támadásokat váltott egymással a Közel-Keleten, ami felerősítette a félelmeket a tűzszünet megingásával kapcsolatban. Emelkedést láthattunk az európai tőzsdéken és Amerikában is jó a hangulat; a hazai piacon az OTP új csúcsra ment ma. Az amerikai tőzsdék erős első félévet zárhatnak: a Dow és az S&P 500 több mint 8, a Nasdaq több mint 11 százalékot emelkedett - ez 2020 óta nem látott teljesítmény -, míg a Russell 2000 több mint 21 százalékos pluszával 1991 óta a legjobb első féléve felé tart.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×