Infostart.hu
eur:
393.09
usd:
340.05
bux:
123333.97
2026. március 20. péntek Klaudia

Marie Curie-t szavazták meg a legnagyobb hatású tudós nőnek

Marie Curie, a radioaktivitás kutatásának úttörője az a nő, aki a legnagyobb hatással volt a tudományra - vélik a New Scientist című folyóirat internetes szavazásában résztvevők www.newscientist.com/special/).

A lengyel származású, később francia állampolgárságú fizikusnő a tudományos folyóirat honlapján javasolt húsz nőre leadott mintegy nyolcszáz szavazat negyedét kapta meg.

A felmérés célja az volt, hogy kiemeljék a nők tudományhoz való hozzájárulását és megmutassák: hiányoznak azok a modern női minták, amelyek a fiatalokat arra ösztönözhetik, hogy tudományos pályára lépjenek.

Curie-t 14,2 százalékkal követi a brit Rosalind Franklin kristályszakértő, aki a DNS-molekula szerkezetét tanulmányozta. 9,4 százalékkal az alexandriai Hypatia következik (i. sz. 355 körül-415), aki Athénben filozófiát tanult, később pedig Alexandriában filozófiát és matematikát tanított. Az ellene felbőszült keresztény néptömeg gyilkolta meg Alexandriában.

Õket 4,5 százalékkal követi a matematikus Ada, Lovelace grófnője (1815-1852), aki a Charles Babbage által tervezett első mechanikai számítógéphez készített leírást. Egyesek szerint a géphez készült programokat is ő írta, így többen az első programozónak is tartják.

4,4 százalékot kapott az osztrák fizikusnő, Lise Meitner, majd 3,8 százalékkal következik a Nobel-díjas brit kémikusnő, Dorothy Hodgkin, 3,7 százalékkal a francia matematikus, a prímszámairól híres Sophie Germain, 2,7 százalékkal az amerikai tengerbiológus, ökológus és író Rachel Carson, valamint a brit természettudós, Jane Goodall, a csimpánzok szociális és családi életének kutatója, a tanzániai Gombe Nemzeti Park igazgatója.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Brüsszelben: dögönyözések, szurkálások és trancsírozások ellenére kitartottunk az álláspontunk mellett

Orbán Viktor Brüsszelben: dögönyözések, szurkálások és trancsírozások ellenére kitartottunk az álláspontunk mellett

Az EU-csúcs csütörtöki napját követően Orbán Viktor éjszaka már rövid értékelést tartott, pénteken azonban bővebben is elemezte a helyzetet Brüsszelben. Mint mondta, „nem tekerték szőnyegbe és haza is engedik", mert „azt remélik a csúcs résztvevői, hogy Magyarországon politikai változás lesz”, olyanok jutnak hatalomra, akik mindent megtesznek, amit Brüsszel kér. A miniszterelnök úgy fogalmazott: április 12-én, a magyar választásokon lesz majd a második csata, amit meg kell vívnia.

Teherán: likvidálták az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét is

Ali Mohammed Naini egy ellene irányuló, célzott légicsapásban vesztette életét. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő előző este úgy fogalmazott: „gyors váltások lesznek” a Forradalmi Gárda vezetőségének élén...
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×