Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Minden idők legnagyobb rétisasállománya költ a Dél-Dunántúlon

Minden idők legnagyobb rétisasállománya költ a Dél-Dunántúlon idén: a szakemberek több mint száz párat számláltak a napokban Magyarország legnagyobb, fokozottan védett ragadozó madarából - közölte Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) igazgatója.

A populáció gyarapodása főként a két évtizedes, Horvátországgal közös fajvédelmi programnak köszönhető, melynek eredménye, hogy országosan a húsz évvel ezelőtt becsült 25 párhoz képest ma már 200 pár él Magyarországon, több mint fele pedig a Dél-Dunántúlon.

A rétisas január-februárban fészkel, a kotlási időszak 40 nap, majd miután kikelnek a fiókák, további 80-90 napot maradnak a fészekben a kirepülésükig. A fészkekben egy, kettő, ritkább esetben három tojás van, a költés 60 százalékban sikeres.

A közel 2,5 méter szárnyfesztávolságú madár hatalmas fészket rak, ehhez megfelelő háromágú öreg fát kell keresnie, amelyre biztonságosan építhet úgy, hogy rászáll a 2-3 centiméter átmérőjű gallyakra, letöri azokat, majd behordja a fészekbe, melynek béléseként sás, nád és kukoricacsuhé szolgálhat.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×