Infostart.hu
eur:
361.61
usd:
315.1
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Jöhetnek az emberi-állati hibrid embriók

Engedélyezte a illetékes hatóság, hogy kísérleti célokra emberi és állati sejteket egyesítve állítsanak elő a kutatók Nagy-Britanniában.

Az embriókutatások engedélyezéséért felelős HFEA azután döntött, hogy nyilvános konzultációt hirdetett, a társadalom pedig nem utasította el az elképzelést.

A kísérleti célokra előállított hibrid embriók 99,9 százalékban lesznek emberi, és csupán 0,1 százalékban állati eredetűek, és csak 14 napig hagyják majd fejlődni, mielőtt megsemmisítik azokat.

A tudósok azt remélik, hogy ezek segítségével megtalálják az olyan genetikai eredetű betegségek ellenszerét, mint például az Alzheimer-kór.

A HFEA nem enged teljes szabadságot: a hibrid embriók előállítását a kutatóknak egyénileg is kérvényezniük kell.

Sok kell, nincs elég

Szinte már közhelyszámba megy, hogy az őssejtkutatás az orvostudomány legígéretesebb területe. Az ötnapos embrióból kinyerhető őssejtek a tudósok számára legértékesebb tulajdonsága, hogy bármilyen sejttípus kialakulhat belőlük.

A kutatók biztosak abban, hogy az őssejtek segítségével idővel az olyan, jelenleg gyógyíthatatlan betegségek is visszafordíthatók lesznek, mint a Parkinson- és az Alzheimer-kór.

A kutatáshoz embriók ezreire lenne szükség, csak nagyon kevés áll azonban rendelkezésre, hiszen kinyerésükhöz műtétre van szükség.

Örülnek, bírálják

A tudósok üdvözölték a döntést. "Ez nagyszerű hír. Pozitív nemcsak a munkánk, hanem általában a brit tudomány szempontjából, és azt reméljük, hogy olyan új technológiákat segít majd kidolgozni, amely mindenki számára hasznot hoz" - mondta a Newcastle Egyetem munkatársa, Lyle Armstrong.

A módszer ellenzői szerint azonban hibás döntést hozott a HFEA. Az egyik orvosi etikai kérdésekkel foglalkozó szervezet munkatársa szerint a határozat sérti az embriók jogait.

"Az embriót nemcsak az élettől fosztják meg a kísérletek során, de az emberi szülőktől is. Már pusztán a létrehozásával is elembertelenítik" - jelentette ki Helen Watt.

Címlapról ajánljuk
Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×