Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
331.58
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Tüdőrákban Magyarország a világelső

Tüdőrákellenes évnek nyilvánította 2006-ot a Magyar Tüdőgyógyász Társaság, mivel a lakosság számához viszonyítva a világon sehol nem halnak meg annyian ebben a betegségben, mint Magyarországon - közölte az InfoRádióban a társaság elnökségi tagja.

Kovács Gábor elmondta: az országban évente nyolcezer ember veszti életét a betegség miatt, közülük egyre több a nő.

A szakember szerint ezért is szükséges a tüdőrákellenes program, amely szakmailag a miniszterelnök által február 3-án bejelentett magyar rákellenes programhoz illeszkedik.

Kovács Gábor hozzátette: három célcsoportot határoztak meg, ezek közül az egyiket a tüdőgyógyászok és onkológusok, valamint más, érdeklődő orvosok jelentik.

Célunk, hogy az egészségügyi dolgozók minél többet tudjanak meg a tüdőrák vizsgálatával és terápiájával kapcsolatos kérdésekről, előadások és rendezvények keretében - hangsúlyozta a szakember.

A második célcsoport a lakosság, az embereknek ugyanis kevés információjuk van arról, hogy a tüdőrák megelőzhető, illetve korai stádiumban felismerhető, és ekkor hatékonyan kezelhető – mondta Kovács Gábor, aki szerint azt is érdemes tudatosítani, hogy nem kell félni a kezelésekről.

A harmadik célcsoportba az egészségügyi hatóságok kerülnek, amelyeknek biztosítaniuk kell a szükséges feltételeket a betegség elleni küzdelemhez – közölte a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnökségi tagja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Hangosan dübörögnek a harci dobok: egyre többen számítanak háborúra, Amerika lépése döntő lehet

Hangosan dübörögnek a harci dobok: egyre többen számítanak háborúra, Amerika lépése döntő lehet

A Kínai Népköztársaság (vagyis Kína) fokozza a nyomását a Kínai Köztársaságra (Tajvan), azzal fenyegetve a „kvázi független” szigetet, hogy akár háborút is kockáztatnak a céljaik eléréséhez. A potenciális forgatókönyvek száma egyre növekszik, az óvatos megközelítéstől a pusztító háborúig bármit lehetségesnek tartanak a szakemberek. Ez az Egyesült Államok lehetséges közbelépésére is hatást gyakorol. A cikkben annak járunk utána, hogy miként indulhat meg a háború a Távol-Keleten, és erre milyen válaszokat adhat a washingtoni vezetés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×