Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.97
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Internetezésben elmaradunk az európai átlagtól

Magyarországon a 15 éven felüli népesség 33,2 százaléka fér hozzá a világhálóhoz, ezzel az ország a 29. helyet foglalja el Európában - közölte a GfK Hungária piackutató cég.

A közlemény szerint a magyaroknak mindössze 23,8 százaléka tekinthető tényleges - havonta legalább egyszer internetező - felhasználónak.

Az osztrák Fessel-GfK felméréséből kiderül, hogy Európán belül a fejlett skandináv országokban használják a legtöbben az internetet, míg a sereghajtó Albánia.

A 37 országot felölelő kutatás szerint az internet elterjedtségében erős észak-déli, illetve nyugat-keleti megosztottság figyelhető meg.

A 15 évnél idősebb lakosság körében a skandináv országokban 70 százalék feletti azok aránya, akik rendszeresen használják a világhálót, Albániában ez az arány 1 százalék.

A közlemény szerint az internet magyarországi elterjedtsége és kihasználtsága messze elmarad az európai átlagtól, a vizsgált országokban ugyanis összességében 41,8 százalék az internet-használók aránya, míg az Egyesült Államokban mintegy 70 százalék.

A magyar adatok gyakorlatilag megegyeznek a csupán három százalékponttal lemaradó Romániáéval. A Visegrádi Négyek többi tagállama megelőzi Magyarországot.

A GfK Hungária legfrissebb magyar kutatási adatai szerint Magyarországon a legalább havi rendszerességgel internetezők 14 százaléka használja az internetet vásárlásra, 53 százaléka információt keres a világhálón.

Az információt keresők többsége, 79 százaléka kulcsszavas keresőoldalakon kutat termékek után. A felhasználók 62 százaléka közvetlenül ellátogat a termék, vagy a gyártó honlapjára, míg 49 százalékuk szakoldalakat és teszteket hív segítségül a hatékonyabb vásárláshoz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×