Infostart.hu
eur:
363.5
usd:
312.36
bux:
147542.85
2026. szeptember 7. hétfő Regina
Az ezüstérmes Csipes Tamara a női kajak egyesek 500 méteres versenyének eredményhirdetésén a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Sea Forest Kajak-kenu Pályán 2021. augusztus 5-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Csipes Tamara elárulta, mi volt számára Tokió fénypontja

Csak a párosbeli negyedik hely miatt nem tökéletesen elégedett a tokiói olimpiai szereplésével a kajakozó Csipes Tamara, aki egyesben második lett, a négyes tagjaként pedig ismét győzött. Az InfoRádió a hazatért olimpikonok fogadásán bírta szóra a bajnokot.

Csipes Tamara nagyon jónak értékelte a tokiói olimpiát, és mint fogalmazott, semmilyen rossz érzés nem maradt benne az eredményeit illetően, azzal együtt, hogy kicsit bosszantónak érzi a negyedik helyezést párosban.

„De nagyon jól mentünk az Erikával is, így igazából szomorú nem vagyok emiatt, csak picit bosszant, mert aznap sajnos nem a mi pályánk volt.”

Mindezt a többi napon azonban az élettől visszakapta – fűzte hozzá –, mert egyesben és négyesben is nagyon jó időt futott. Vagyis

szívesen alírta előzetesen végül megszületett eredményeit

– jegyezte meg humorosan a kajakozó.

Az olimpia fénypontnak az egyes számban elért második helyezését tartja, ami számára egy nagyon különleges érem. Mint mondta, a felkészülések során nagyon jó pályákat ment, így csak arra volt szüksége, hogy mentálisan ott legyen, amikor a legstresszesebb, a legnagyobb elvárás van a versenyzőkkel szemben, és mindenki őket nézi élesben.

„És ez sikerült, úgyhogy igen, az egyik legjobb pályám volt” – fogalmazott az InfoRádiónak Csipes Tamara, azt is elárulva, hogy

négyesben az első 100 méter után érezte, hogy meglesz

a győzelem.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
7 millió haláleset évente: láthatatlan veszélyt jelent a levegő, amit belélegzünk

7 millió haláleset évente: láthatatlan veszélyt jelent a levegő, amit belélegzünk

A légszennyezés világszerte évente közel 7 millió idő előtti halálesethez járul hozzá, miközben tízből kilenc embernek a WHO ajánlásainál rosszabb minőségű levegőt kell belélegeznie. Bár a helyzet javult, a legtöbb magyar város továbbra is Európa szennyezettebb feléhez tartozik. Az ENSZ 2019-ben nyilvánította szeptember 7-ét a Tiszta levegő a kék égboltért nemzetközi napjává. A légszennyezés ugyanis még mindig az egyik legnagyobb környezet-egészségügyi kihívás. A témáról Varga Judit, a HungaroMet Zrt. levegőminőség-védelemmel foglalkozó munkatársa nyilatkozott az InfoRádióban.

Magyar Péter viszonválasza: „ne hazudjon bele az emberek szemébe”

Parlamenti viszonválaszában belügyminisztériumi számokkal szembesítette a kormányfő a KDNP-s ex-belügyminiszterhelyettest. Rétvári Bencét és Torockai Lászlót is hazudozással vádolta, és beszámolt egy szombati programjáról.
Ütik a Waberer's-t, küszöbön a 100 dolláros olajár - Mi történik ma a tőzsdéken?

Ütik a Waberer's-t, küszöbön a 100 dolláros olajár - Mi történik ma a tőzsdéken?

Az ázsiai piacokon vegyes hangulatú kereskedést láthatunk, a pénteki amerikai chiprali után pedig a dél-koreai tőzsde is felpattant. Ezt követően iránykeresést láthatunk Európában. Délután a Waberer's részvényeit kezdték el adni a befektetők, miután Kapitány István bejelentette, hogy feljelentést tesz a minisztérium a cég MFB-finanszírozása miatt, ennek eredményeként pedig már féléves mélyponton is járt az árfolyam.  Ami a gazdasági eseményeket illeti, délelőtt 11 órakor az Európai Unió második negyedéves GDP-adata következik. Az Egyesült Államokban a Labor Day miatt zárva tartanak a tőzsdék. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×