Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Az ezüstérmes Csipes Tamara a női kajak egyesek 500 méteres versenyének döntője után a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Sea Forest Kajak-kenu Pályán 2021. augusztus 5-én. Az előtérben a negyedik helyezett Kozák Danuta.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Csipes Tamara: ez volt életem legnagyobb lehetősége

A kajakozó most megmutatta, hogy ő is "ér annyit."

Elégedett volt a kajak egyesek 500 méteres döntőjében szerzett ezüstéremmel a 31 éves magyar versenyző. A győztes új-zélandi Lisa Carringtont nem volt esélye megszorítani, de a második helyet biztosan tartotta meg.

„Rengeteg munkám van ebben az ezüstéremben, főleg amióta a kislányom megszületett. Annyira örülök, hogy kaphattam egy lehetőséget azzal, hogy két egység indulhatott.

Még sosem tudtam megmutatni, hogy mit tudok nyár végén, nem pedig tavasszal.

Úgy voltam vele, hogy ez életem legnagyobb lehetősége, és ha ezt elszúrom, akkor tényleg egy totális idióta vagyok.”

Csipes Tamara mindent beleadott a döntő alatt.

„Ebben benne van a szívem.

Volt olyan, amikor nem volt benne a szívem, a lelkem, voltak olyan időszakok, amikor egyáltalán nem érdekelt, de ebben most minden benne volt,

minden, amit lehet képzelni, ezért vagyok ennyire boldog.”

Kiemelte, hogy nagy lökést adott neki, hogy országonként két egység indulhatott – és ezúttal meg is előzte Kozák Danutát.

„Három olyan magyar lány van, aki ebben a számban többször állt dobogón. Nem egyszerű mentálisan kezelni az, hogy van egy ötszörös olimpiai bajnok, akivel felnőttem, 18 éves korom óta együtt versenyzek, de mindig mögötte végzek. Ha én a második vagyok, akkor mit érek? De most megkaptam a lehetőséget, hogy én is érek annyit.”

Az elmúlt hónapban önmagához képest is nagyon jól ment, ezért a negyediknél rosszabb helyezést kudarcnak érezte volna.

„Néha mentálisan vannak problémám, el kellett hinnem, hogy sikerülhet. Aztán rosszul rajtoltunk, amitől felment bennem az ideg százra. De azt mondtam magamnak: egy életem, egy halálom, ha kell, akkor ez lesz az utolsó 500-as versenyem, de meg kell csinálni.”

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026 ünnepnapok terén is tervezést igényel, ezért ideje ismét szemügyre venni az év legfontosabb táblázatát, amely segítséget nyújthat a szabadnapok 2026-os megtervezésében. Összeszedtük, mikor lesznek ünnepnapok és hosszú hétvégék 2026-ban, illetve mikor esnek ünnepnapok 2026-ban hétvégére. Hány háromnapos és négynapos hosszú hétvége lesz? Hányadikára esnek a húsvéti ünnepek? Milyen napokra esik karácsony 2026-ban? Itt minden kérdésre választ találsz, ami 2026 ünnepnapjait és 2026 hosszú hétvégéit illeti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×