eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Szilágyi Áron (j) ünnepel, miután győzött a georgiai Sandro Bazadze ellen a férfi kardozók egyéni versenyének elődöntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Makuhari Rendezvényközpontban 2021. július 24-én.
Nyitókép: Illyés Tibor

Boczkó Gábor szerint a tokiói vívóteljesítmény megfelel a hagyományoknak

A magyar vívók utolsó tokiói szereplése után Boczkó Gábor, az Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitányt helyettesítő sportigazgató úgy vélte, a válogatott teljesítménye megfelelt a magyar vívás hagyományainak.

„Két-három éremben, köztük egy aranyban gondolkodtam. Amit elértünk, abszolút megfelel a magyar vívás tradícióinak, úgyhogy ebből a szempontból mondhatjuk azt, hogy elégedettek vagyunk" - értékelt az MTI-nek a szakember.

A vívók egy-egy arany- (Szilágyi Áron), ezüst- (Siklósi Gergely) és bronzérmet (férfi kardcsapat) nyertek, illetve egy-egy negyedik (Márton Anna), hetedik (női tőrválogatott) és nyolcadik (női kardválogatott) helyet szereztek még. Egyéniben – női tőr kivételével – minden számban szerepelt magyar az elődöntőben.

„Voltak szerencsés momentumaink, voltak szerencsétlenek, de összeségében nézve úgy gondolom, hogy büszkék lehetünk a teljesítményünkre - folytatta Boczkó Gábor. - Mindig a helyzettől függ, hogy az adott eredmény minek minősül, örömnek vagy esetleg egy keserű ízű vereségnek. A csalódásokból és a vereségekből tanulni kell a versenyzőknek, edzőknek és nekem is, ezek sok mindenre rávilágítottak. Tudjuk, hogy min kell változtatnunk, hogy a hibákat kiküszöböljük, de összességében jó eredménnyel zártunk, így páran büszkék lehetnek a teljesítményükre."

A korábban párbajtőrvívóként világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes csapatvezető a negatívumok között egy-két versenyző egyéni eredményét említette.

„Nem akarok neveket mondani, mindenki tudja, hogy kikről van szó. Talán ma a női kardcsapattól is többet vártunk, de abban a pillanatban, hogy Panka (Márton Anna) megsérült egyéniben, elvesztették a vezérüket, és az első olimpiájukon szereplő fiatalok nem tudták a hátukra venni a csapatot. A nyolcadik helynél többet lehetett tőlük várni, de ez most így alakult” – fogalmazott.

Boczkó Gábor folyamatosan tartotta a kapcsolatot az egészségi okok miatt itthon maradó szövetségi kapitánnyal, de mint mondta, a szakvezetőnek szinte semmibe nem kellett beleszólnia és ő is azon a véleményen van, hogy voltak pozitívumok és negatívumok is ezen az olimpián.

„A vezetőedzőink jól dolgoztak, nekem is sikerült mindent úgy szerveznem, hogy a felkészülés, az edzések, a versenyek rendben menjenek, így sokat nem kellett kommunikálnunk” – fogalmazott.

„Azt tudjuk jól, hogy a koronavírus miatt ez speciális verseny volt. Tesztelések, applikációk, maszkos rendszer, távolságtartás, fertőtlenítés, ezekbe kellett újra belerázódniuk a versenyzőknek, pedig talán már egy kicsit el is felejtették. Furcsa egy olimpián ilyen dolgokkal foglalkozni, reméljük, hogy lassan el is felejthetjük ezeket. A másik, amit nehéz volt megszokni, hogy üres lelátók előtt kellett vívni, ez nagyon szomorú látvány volt” – tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×