Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Az ezüstérmes Varga Ádám a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 10-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Varga Ádám elárulta, miért ezt a taktikát választotta

Tokióhoz hasonlóan Párizsban is ezüstérmet szerzett a kajakozó Varga Ádám. Elmondta, hogy melyik érem kedvesebb a szívének.

Varga Ádám féltávnál, sőt még 750-nél is negyedik volt a férfi kajak egyesek 1000 méteres döntőjében, ám óriási hajrát indítva feljött a második helyre a cseh Jozef Dostal mögé, megelőzve Kopasz Bálintot is.

„Elég érdekes taktika volt tőlem, mert nem sokszor csináltam olyat, főleg komoly versenyen, hogy ennyire lemaradok az elején, és a végét húzom meg. Viszont a rajt előtt láttam, hogy bekerültem Pimenta és Bálint közé, akik sokszor az elejét szokták meghúzni, ezért bennem volt, hogy válasszak esetleg ilyen taktikát, és hátha kifárasztják egymást. Végül az döntött, hogy két futam van egymás után, mindenki kicsit fáradtabb, illetve sok hínár volt a pályán, ezért döntöttem a lazább kezdés mellett. Örülök, hogy ilyen jó eredménye lett, és izgalmasabb volt belülről - és remélem, kívülről is a verseny.

Jó érzés, amikor a végén marad erőd és el tudsz menni a többiek mellett”

– fejtette ki a friss ezüstérmes a vegyes zónában.

Varga Ádám arra nem számított, hogy Dostal ilyen jól fog menni, Pimentát és Kopasz Bálintot várta a dobogóra.

Azt kérdeztük a kétszeres olimpiai második kajakozótól, mást jelent-e neki ez az érem, mint a tokiói.

„Igen, az volt az első olimpián, akkor a legjobb hatba vártam magam. A beérkezés után először azt hittem, hogy harmadik vagy negyedik vagyok, nagyon örültem, hogy végül második lettem. Örülök ennek is, de az sokkal nagyobb boldogság volt, hirtelen jött. Utána mindig azt hittem, hogy felkelek és kiírnak negyediknek. Azóta az eredmények azt mutatták, hogy a legjobb háromban van keresnivalóm, és belső elvárás is volt a dobogó. Büszke vagyok erre is, hogy sikerült megcsinálni, de a tokiói élménnyel nem vetekszik” – fejtette ki.

Címlapról ajánljuk
Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Még mindig kinn van több milliárd márka az embereknél, és a Bundesbank továbbra sem válogatós, legalábbis ami a forgalomból huszonnégy évvel ezelőtt az euró által kiszorított német márka becserélését illeti. Munka akad bőven, a „régi pénz” jelentős részét a németek különböző okokból még mindig őrzik.

Szembeszállnak Donald Trumppal az EU vezető országai

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére vasárnap az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot, s amelyekkel szemben Donald Trump amerikai elnök februártól 10 százalékos vámot helyezett kilátásba.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×