Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Épül a megnyitó helyszíne a Trocadéro téren a 2024-es párizsi nyári olimpia kezdete előtt egy nappal, 2024. július 25-én. Középen az olimpiai ötkarikával feldíszített Eiffel-torony látható.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Párizs 2024: szerény német remények hatalmas csapattal

Összesen 429 sportoló képviseli Németországot a párizsi olimpiai játékokon. Ez a legnagyobb német csapat 2008 óta, Németország akkor 434 fővel képviseltette magát.

A német olimpiai csapatban ezúttal az újoncok vannak többségben. 257 csapattagnak a párizsi lesz az első olimpiája, ugyanakkor 172 német olimpikon mondhatja el magáról, hogy már részt vett legalább egy ötkarikás rendezvényen. Ez utóbbiak büszkélkedhetnek azzal is, hogy a korábbi olimpiai játékokon már összesen 33 arany-, 24 ezüst - és 34 bronzérmet szereztek.

A németek Párizsban negyven sportágban versenyeznek, legtöbben atlétikában, majd a csapatsportok következnek, élen a gyeplabdával, a kézilabdával és a kosárlabdával. És még egy statisztika:

38 év és nyolc hónap a korkülönbség a német csapat legidősebb és legfiatalabb tagja között.

A legidősebb és egyben a legeredményesebb csapattag az 55 esztendős díjlovagló, Isabell Werth, aki korábbi olimpiákon eddig összesen hét arany- és öt ezüstérmet szerzett. Ha Párizsban újabb aranyérmet szerezne, beérné a nyolcszoros olimpiai bajnok kajakozót, Kőbán Rita örök ellenfelét, Birgit Fischert.

A legfiatalabb csapattag pedig egy tornász, Helen Kevric, aki 16 éves és 4 hónapos az olimpiai megnyitó napján.

Ami pedig a célokat illeti, arról a Német Olimpiai Sportszövetség (DOSB) elnöke "szerényen" nyilatkozott az ARD közszolgálati televízió Sportschau magazinjának. Thomas Weikert visszaemlékezett arra, hogy a 2021-es tokiói olimpián 37 német érem született, közte tíz arany, és Németország az éremtáblázaton a kilencedik helyet szerezte meg. Weikert szerint ezt a teljesítményt legalább ismételni kell, de felül is lehetne múlni.

"Jó hangulatban vannak a csapat tagjai, jók az előzetes eredmények" – fogalmazott az elnök, utalva arra, hogy Tokió "túlszárnyalására" van remény. Külön üdvözölte, hogy az olimpiát Németország "szomszédságában" rendezik. Reményét fejezte ki, hogy a különböző helyszíneken az otthonról érkezett sportrajongók ezrei szurkolnak majd a német versenyzőknek.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×