Infostart.hu
eur:
363.23
usd:
325.92
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Útra kelnek az első olimpikonok

Csütörtökön indulnak az első magyar olimpikonok a jövő pénteken kezdődő Rio de Janeiró-i ötkarikás játékok helyszínére.

A csütörtökön reggel 6 óra után induló repülőgéppel utazik többek között két tornász és két úszó, valamint edzőik, illetve az egészségügyi csapat. A delegáció legnagyobb része szombaton repül, őket a Syma Csarnoknál a szurkolók is elbúcsúztathatják reggel fél 8-tól 8-ig.

Nagy Zsigmond csapatvezető-helyettes vasárnap érkezett a brazil világvárosba, ahol név szerint megerősítette a magyarok nevezését, akkreditációját. Fábián László csapatvezető a csapatiroda tagjaival helyi idő szerint hétfőn délelőtt érkezett meg Rióba, hogy előkészítse a sportolók és sportszakemberek fogadását.

Az elmúlt napokban többek között az ausztrálok, az argentinok, a britek és a fehéroroszok is panaszkodtak az olimpiai falu létesítményeinek rossz állapota miatt, de Fábián Lászlónak a MOB honlapján olvasható nyilatkozata szerint a magyaroknak nem kell ilyesfajta nehézségekkel szembenézniük.

"Egyik első feladatként hétfő délelőtt átvettük a magyarok szálláshelyét. Egy alapos takarítás még ráfér a szobákra, néhány apró szerelés még itt-ott hátravan. Akad, ahol például a lámpákat szerelték fel, de van még 11 nap a megnyitóig" - emelte ki Fábián.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×