Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Cseh Lászlót fejben össze kellett rakni, és megvilágosodott

Cseh Lászlót fejben össze kellett rakni, és megvilágosodott

Cseh László elismerte, hogy nehéz időszakon van túl, de a 200 méteres pillangóúszás világbajnoki ezüstérme sok erőt ad neki. A nyolcadik vb-jén is érmes sportoló kiemelte: próbálja elfogadni, hogy van élet a győzelme túl is. A negyedik Kenderesi Tamás egyelőre nem tudja, miért maradt el a várakozásaitól.

A 200 méteres pillangóúszásban világbajnoki ezüstérmes Cseh László azt mondta, az is nagy dolog volt, hogy rajthoz tudott állni a világbajnokságon.

„Fejben nagyon össze kellett rakni. Voltak páran, akik ebben segítettek, és többféle technikát kipróbáltam. Az utolsó pillanatig jöttek a nyugtató gondolatok és beszélgetések a szakemberek, a családok és barátok részéről” – jelentette ki a nyolcadik világbajnokságán is érmes úszó.

Mint visszaemlékezett, az olimpia után hosszabb pihenőt tartott, és mindent elölről kellett kezdenie. Nem érezte magát jó erőben, 10 kilogrammos súlyfeleslege is volt, majd az edzések sem mentek olyan jól, mint Rio vagy a kazanyi vb előtt. Emiatt nem hitt abban, hogy sikeres lesz a vb-n, de rengetegen segítették átlendülni a nehéz pillanatokon.

„A legutolsó 200 pillangós emlékem nem sikerült túl jól, és a többi versenyen sem voltak kirobbanó eredményeim, hiszen az ob-n negyedik lett, és a Mare Nostrumon sem úsztam jó időt.

Nem jött az a nagy megerősítés, amelyre a lelkemnek szüksége volt,

ezért kellett ezen dolgozni. Örülök, hogy sikerült így fejben összerakni, de nem volt könnyű. A vízbe ugrás pillanatáig dolgoznom kellett azon, hogy megőrizzem a hidegvéremet” – fejtette ki, hozzátéve, hogy ahhoz is kellett higgadtság, hogy a remek közönség előtt ne ragadja el a hév.

A nehéz időszakról még azt mondta, hogy apró impulzusok is ki tudták zökkenteni a mindennapi életből, és nem talált sem az edzésben, sem másban pozitív visszacsatolást – a mostani második hely viszont nagy lökést ad.

„Sokat jelent az ezüstérem.

Meg kellett tanulnom a verseny előtt azt is, hogy az eddigi eredményeimet nem fogják elvenni, akkor sem dől össze a világ, ha nem kerülök döntőbe.

El kellett hitetnem magammal, hogy nem áll meg az élet, ha nem megy jól az úszás. Nem érzem azt, hogy sokkal kevesebb lennék az ezüst miatt. A közönség fantasztikus, a szeretetük sokat segít. Remélem, hogy sok embert boldoggá tehettem” – nyilatkozta.

Cseh Lászlót fejben össze kellett rakni, és megvilágosodott

Arra a felvetésre, hogy még nem lehetett ilyen lazának látni, Cseh László kijelentette, hogy megvilágosodott.

„Kezdek rájönni, hogy ha magamat adom, és kiadom magamból a legjobbat, akkor bármilyen eredménnyel elégedett lehetek. El kell fogadni, hogy ez egy verseny, nem győzhet mindenki.

Próbálom elfogadni, hogy van élet a győzelmen túl is.”

A kétszeres világbajnok sok erőt tud meríteni a mostani teljesítményéből, de további céljai is vannak.

„Három egész jó 200 pillangót úsztam a vb-n, bár most nem éreztem azt, hogy úgy kell kimenteni a medencéből, úgy érzem, hogy valami maradt bennem, még mindig, hogy jobb lehetek.

Meg kellene tanulnom rajtolni, így 31-32 évesen, hátha nagyobb sikerélményem lesz.”

Elismerte, benne volt, hogy a budapesti vb lehet az utolsó versenye, ám most folytatni szeretné.

„Lehet, hogy kicsit bennem volt, hogy ez lesz az utolsó, mert akkora bénázást fogok előadni, hogy nincs visszaút. De úgy éreztem, hogy nem tudnám azt mondani: itt a vége, s nem veszek fel többet fürdőnadrágot, szemüveget. Úgy érzem, hogy van még mit tennem. Ez az eredmény erőt adott, hogy van értelme edzeni. Addig szeretnék úszni, amíg ott tudok lenni az élen, és jó eredményeket érek el. Ha már egy döntőbe kerülésnek is örülnöm kellene, akkor nincs értelme, hogy reggel felkeljek” – hangsúlyozta.

Cseh Lászlót fejben össze kellett rakni, és megvilágosodott

Chad Le Clos-val 100 pillangón is összecsapnak, de Cseh László kiemelte, hogy a szingapúri olimpiai bajnok Joseph Schoolingra és az amerikai Caeleb Dresselre is figyelni kell

„Nagyon kell az a jó rajt, mert azon fog múlni a 100 pillangó is” – jelentette ki.

Kenderesi: nem tudtam odatenni magam

A 200 pillangó másik magyar indulója, a negyedik helyezett Kenderesi Tamás azt mondta, többet várt magától.

„Most ennyi sikerült, nem tudom, mi történhetett. Az első 100 rendben volt. Úgy kezdtem a döntőt, ahogy kellett, de az utolsó 50-en nem tudtam elindulni. Kiúsztam magam, de ahhoz képest, amit vártam magamtól, ez kevés. Nem jött össze a célom, csalódott vagyok” – mondta az olimpiai bronzérmes.

A 20 éves versenyző szerint a győztes Chad Le Clos idejét tudja teljesíteni, sőt, még jobb, 1:53 percen belüli eredményre is képesnek tartotta magát.

„Jó volt a közönség, de nem tudtam odatenni magam, hogy megcsináljam, amit akarok. 20 éves vagyok, ha 30 lennék, jobban zavarna, de ez sovány vigasz” – mondta csalódottan.

Az aranyérmes focistadionban érezte magát

A győztes Chad Le Clos a Duna Arénát és Cseh Lászlót dicsérte. A két sportoló régóta jó barátságban van.

„Fantasztikus az uszoda, talán ez a legjobb, a hangulat pedig olyan, mint egy futballstadionban. Az utolsó 50-et meg akartam nyomni, mert tudtam, hogy Laci jön utánam” – mondta a dél-afrikai aranyérmes.

Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×