Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Az ezüstérmes Rabb Krisztián, Szilágyi Áron, Gémesi Csanád és Iliász Nikolász (b-j) a férfi kardozók csapatversenyének eredményhirdetésén a tbiliszi vívó-világbajnokságon 2025. július 28-án. A magyar csapat a döntőben 45-37-re kikapott az olaszoktól.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Szilágyi Áronék vezetőedzője: ez felháborító, de nem ezen múlott

Még az eredményhirdetés után, azaz két órával az utolsó mérkőzésüket követően is csalódottan nyilatkoztak a magyar férfi kardozók, akik a döntőben vereséget szenvedtek az olaszoktól a tbiliszi vívó-világbajnokságon.

„Az első három mérkőzésünkön nagyon jól teljesítettünk, de azért a napra rányomja a bélyegét az olaszokkal szemben elvesztett döntő. Azt hiszem, a végén már mi is arra gondoltunk, hogy a miénk lesz, és ezért csalódottak vagyunk” – mondta Gémesi Csanád, aki az MTI-nek hozzátette: a jó kezdés után neki sokkal jobban kellett volna a harmadik asszóban teljesítenie, és nagyon sajnálja, hogy ez nem sikerült.

„A csere indokolt volt” – utalt arra, hogy Iliász Nikolász állt be a helyére. Ugyanakkor elárulta, készült arra, hogy később visszaáll, mert úgy érezte, hogy jobban is tud vívni. „Vissza is álltam, kicsit jobb is lett, de nem sokkal” – ismerte el.

Szilágyi Áron úgy fogalmazott, hogy nagyon emészti az elvesztett döntő. „Nagyon meg szerettük volna nyerni. Nincs másfél hónapja, hogy ezt az olasz válogatottat vertük az Európa-bajnoki döntőben magabiztosan. Sajnálom, hogy ez most nem jött össze. Persze ők is jobban vívtak. Gallo kimagasló volt, de Curatoli is extrán jól vívott, csak gratulálhatunk nekik. Igyekszünk majd jövőre megverni őket.”

Beszélt arról is, hogy a csapat erőssége az alkalmazkodóképesség, éppen ezért csalódott, hogy nem sikerült jól reagálniuk az olaszok szokásosnál támadóbb taktikájára. Ugyanakkor azt is mondta, hogy ha kétszer fordít egy csapat, mint ezúttal az ellenfelük, akkor azzal nagy lélektani fölénybe kerül, és akkor már nagyon nehéz megállítani.

Nemcsik Zsolt, a férfi kardozók vezetőedzője nem sokkal a döntő után úgy nyilatkozott, hogy nem lehet elégedett az ezüstéremmel, de összességében jó idényt zártak, mivel az Európa-bajnokságon győztek, ezúttal pedig másodikak lettek és a döntőig stabil, jó teljesítményt nyújtottak. „Azt láttam az első két asszó alapján, hogy nagyon meg fogjuk őket verni. Nem sikerült, ezért most csalódottság van bennem, de ezt szerintem majd meg fog változni” – mondta.

A döntőig tartó menetelést összefoglalva úgy vélekedett, „az volt a legnagyobb fegyvertény, hogy nem inogtunk meg, hasonlóan kemény csatákra készültünk, és ez be is jött”.

„Az olaszoknak a váltására viszont nem tudtunk most válaszolni” – tért rá a döntőre. „Olyan taktikai húzás volt ez, olyat vettek elő, amit eddig nem használtak ilyen frekventáltan: csak támadtak, csak agresszíven jöttek előre. Mi pedig nem akartuk elhinni, hogy ebből nem fognak váltani, hogy nem lesznek egy kicsit defenzívebbek, amilyenek szoktak lenni. Mi erre készültünk, és amikor ott volt a meglepetés, nem tudtuk ezt lereagálni. De én azt gondolom, hogy ez egy nagyon szép szezonzárás volt: egy Európa-bajnoki arany és egy világbajnoki ezüst. Innentől kezdve nyugodtan vonulhatunk pihenőre, megtettük a kötelességünket.”

Azzal kapcsolatban, hogy a döntő a kiírtnál fél órával hamarabb kezdődött, úgy fogalmazott, hogy ezt felháborítónak tartja. Szerinte az olaszok tudták, hogy hamarabb lesz a finálé, mert előbb kezdték a bemelegítést. „A versenyzők lennének az elsők és erre közlik velünk, hogy akkor is legyünk készen fél óra múlva, mikor mi egy óra múlva szerettünk volna kész lenni. Úgy lőttük be a bemelegítést, úgy mentünk vissza a hotelba. A végén kialkudtunk valami köztest, de valamivel előbb kezdték el annál is” – mondta, ugyanakkor hozzátette: nem ezen múlott a döntő kimenetele.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: nem drágább Európában külföldi egyetemre járni, mint Magyarországon

Szakértő: nem drágább Európában külföldi egyetemre járni, mint Magyarországon

A legnépszerűbb országoknak a külföldi továbbtanulás szempontjából Hollandia és Belgium számít, de Ázsia felé is egyre jobban nyitnak a diákok – mondta el az InfoRádióba Sywa Petra a Baltic Council regionális menedzsere. Sywa Petra hozzátette, az Egyesült Államokon kívül nem mondható el, hogy drágább lenne külföldi egyetemre járni, mint Magyarországon.

Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Vasárnap tartományi parlamenti választást tartanak a mintegy 2,1 millió lakosú Szász-Anhaltban. Bár a voksolás alapesetben elsősorban a helyi és a német belpolitika követőit érdekelné, a nemzetközi figyelem most mégis erre a tartományra fókuszál. A választás tétje ugyanis túlmutat a regionális kereteken: nem az a kérdés, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) szerzi-e meg a legtöbb képviselői helyet, hanem az, hogy eléri-e az abszolút többséget, vagy a többi párt összefogásával megakadályozható-e az első AfD-s tartományi miniszterelnök megválasztása.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Tűzszünetet rendelt el Putyin, majd Moszkvában tárgyalt Trump embereivel – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Tűzszünetet rendelt el Putyin, majd Moszkvában tárgyalt Trump embereivel – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton elrendelte, hogy három napig szüneteltessék a Kijev elleni légicsapásokat az amerikai delegáció Moszkvába érkezésére tekintettel - jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Orosz sajtóbeszámolók szerint Steve Witkoff, Donald Trump elnöki megbízottja és Jared Kushner, az amerikai elnök veje tegnap mintegy három órán át tárgyalt Putyinnal. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton beszélt az orosz fővárosban tárgyaló amerikai küldöttekkel, akiket ma Kijevben fogad. Az ukrán elnök közölte: készek betartani a tűzszünetet a tárgyalási folyamatban érintett városokkal kapcsolatban. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi háborús fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×