Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: kajakkenusport.hu/Szalmás Péter

A kajakozók szövetségi kapitányát megválasztották, a kenusoknál nincs döntés

Az olimpiai ezüstérmes Tóth Dávidot jelölte ki a kajak szövetségi kapitányi posztra a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége, ugyanakkor eredménytelennek minősítette a kenu szövetségi kapitány személyére kiírt pályázati felhívást.

A szövetség honlapján olvasható beszámoló szerint kajak szövetségi kapitányi posztra heten jelentkeztek: Tóth mellett a Szabó Gabriella, Bakó Zoltán, Dombi Rudolf, Makrai Csaba, Simon Miklós és Szabó Gábor adott be pályázatot.

A pályázókat csütörtökön nyílt ülésen hallgatta meg a szövetség sportfejlesztési, valamint versenysport bizottsága, majd utóbbi zárt ülésen hozta meg a döntését arról, mely szakemberek nevét terjeszti elő javaslatként az elnökség számára.

A Csabai Edvin által vezetett bizottság végül az olimpiai ezüstérmes Tóth Dávidot, a háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriellát és a dán kajak-kenu válogatott korábbi kapitányát, az olimpiai bronzérmes Bakó Zoltánt nevezte meg javaslatként a szövetség péntek délelőtti elnökségi ülésén.

A testület titkos szavazásán a legtöbb - nyolc - szavazatot Tóth Dávid kapta, aki így 2+2 évre szóló megbízatással láthatja el a felnőtt szövetségi kapitányi feladatokat a kajak szakágban.

A kenu szakág szövetségi kapitányi tisztségre az elmúlt két olimpiai ciklusban a komplett felnőtt válogatottat iránytó Hüttner Csaba mellett ifj. Foltán László és Vajda Attila adta be a jelentkezését.

Ebben a szakágban a versenysport bizottság csütörtöki zárt ülésén egyhangú határozott hozott arról, hogy - a három kenus kapitányi jelölt pályázati anyagát és a csütörtöki személyes meghallgatást alapul véve - egyetlen jelölt mellett sem tudja letenni voksát, s azzal a javaslattal élt, hogy az elnökség nyilvánítsa eredménytelennek a kenu szövetségi kapitány személyére kiírt pályázatot. Az elnökség így határozott, emellett felkérte a szakmai igazgatót, hogy tegyen javaslatot a kenus kapitány kiválasztásának új módjára.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×