Infostart.hu
eur:
365.66
usd:
321.15
bux:
0
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Kerkez Milos, az Alkmaar játékosa, miután berúgta csapata második gólját a Lazio ellen a labdarúgó Konferencia-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a római Olimpiai Stadionban 2023. március 7-én. Az Alkmaar 2-1-re győzött.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari

Kerkez Milos tündökölt a Manchester City ellen

A Kerkez Milossal felálló Bournemouth bombameglepetésre hazai pályán 2-1-es győzelmet aratott a címvédő Manchester City felett az angol labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójának szombati játéknapján.

A mérkőzést végigjátszó magyar válogatott bal oldali védő az első félidőben a ghánai Antoine Semenyót, míg a másodikban a brazil Evanilsont szolgálta ki. Ezt követően a vendégek erejéből már csak a szépítésre futotta. Josep Guardiola vezetőedző együttese tavaly december 6-a óta először maradt alul a Premier League-ben, azóta 32 bajnoki találkozón nem szenvedett vereséget, ráadásul a Bournemouth egyetlen döntetlen és 16 kudarc után először tudta felülmúlni a jóval esélyesebb Manchester Cityt.

A Liverpool hazai pályán kihasználta legfőbb riválisa váratlan kudarcát, ugyanis hátrányból fordítva 2-1-re verte a Brightont. A Vörösöknél kezdőként lépett a pályára Szoboszlai Dominik, akit még egygólos hátrányban a 66. percben lecserélt Arne Slot vezetőedző. Ezt követően hat perc alatt szerzett két gólt a Liverpool Cody Gakpo és Mohamed Szalah révén, amelynek köszönhetően élre állt a tabellán.

Az eddig nyeretlen csapatok közül a Southampton megszerezte az első győzelmét, miután 1-0-ra verte az Evertont, az Ipswich Townnak viszont továbbra sincs sikere, mivel a hosszabbításban a Leicester City egyenlíteni tudott.

Premier League, 10. forduló:

Wolverhampton Wanderers-Crystal Palace 2-2 (0-0)

korábban:

Bournemouth-Manchester City 2-1 (1-0)

Ipswich-Leicester City 1-1 (0-0)

Liverpool-Brighton 2-1 (0-1)

Nottingham Forest-West Ham United 3-0 (1-0)

Southampton-Everton 1-0 (0-0)

Newcastle United-Arsenal 1-0 (1-0)

vasárnap:

Tottenham Hotspur-Aston Villa 15.00

Manchester United-Chelsea 17.30

hétfő:

Fulham-Brentford 21.00

A tabella:

1. Liverpool 10 19- 6 25 pont

2. Manchester City 10 21-11 23

3. Nottingham Forest 10 14- 7 19

4. Arsenal 10 17-11 18

5. Aston Villa 9 16-11 18

6. Chelsea 9 19-11 17

7. Brighton 10 17-14 16

8. Bournemouth 10 13-12 15

9. Newcastle United 10 10-10 15

10. Tottenham Hotspur 9 18-10 13

11. Brentford 9 18-18 13

12. Fulham 9 12-12 12

13. Manchester United 9 8-11 11

14. West Ham United 10 13-19 11

15. Leicester City 10 14-18 10

16. Everton 10 10-17 9

17. Crystal Palace 10 8-13 7

18. Ipswich 10 10-21 5

19. Southampton 10 7-19 4

20. Wolverhampton Wanderers 10 14-27 3

Címlapról ajánljuk
Merre menekülnek az oroszok a háború elől?
Trendek a szakértőtől

Merre menekülnek az oroszok a háború elől?

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.

Hack Péter az Arénában: egy megroskadt Legfőbb Ügyészséget sújt ez a személyi vita

A jogtudós szerint Baka András köztársasági elnöknek talán körültekintőbben kellett volna legfőbb ügyészt jelölnie, esetleg egyszerre több embert is. Az ELTE emeritus professzora erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×