eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 21. szombat Tamás

Nem meglepő, mely csapatok az Európa-liga legnagyobb esélyesei

Nyolc nappal a labdarúgó Bajnokok Ligája 2024-es őszi idényének rajtja után kezdődik a második számú Európai sorozat, az Európa-liga szezonja is. A BL-hez hasonlóan változásokkal, de ismét a Ferencvárossal a mezőnyben.

Az Európa-ligában sincsen már csoportszakasz, a lebonyolítási rend szinte teljesen megegyezik a BL metódusával. A korábbi 32 helyett 36 csapat szerepel a főtáblán. A mezőnyt kevésbé uralják a topligák csapatai, mint a Bajnokok Ligájáét, ebből következően több is az érintett ország. Az UEFa (az oroszok kizárásával) 54 induló tagszövetségéből huszonháromnak lesz csapata az Európa-liga mostani főtábláján.

Különös módon a BL-selejtezőben gyengébben szereplő törökök indíthatják az Európa-liga főtábláján a legtöbb csapatot, ráadásul mindegyik isztambuli, így a város annyi résztvevőt ad, mint például az angolok és a skótok összesen. Török klub tagja Sallai Roland, aki a Galatasaray játékosa lett nemrégiben,

Az elmúlt időszakban a nemzetközi kupaporondon sikerrel szerepelt csapatok közül az Olympiakosz az előző idényben megnyerte a Konferencia-ligát, az Eintracht Frankfurt és a Rangers 2022-ben éppen egymás ellen vívta az EL döntőjét, német sikerrel.

Olyan csapat, amely a BL-ben is reális eséllyel indulva, legalább a negyeddöntőre, nincs a mezőnyben, a múltja alapján a legtekintélyesebb szereplő a Manchester United, a Tottenham, az FC Porto, az Eintracht Frankfurt, az AS Roma és a Lazio. A Dinamo Kijev, az Athletic Bilbao, vagy a Steaua-utód FCSB esetében nagyon messzire vissza kell kalandozni a múltba, a legnagyobb sikert keresve. A fogadóirodák a két angolnak és az AS Romának adják a legnagyobb esélyt. Egy más elemzés az FC Portót is a favoritok közé sorolta.

Az eddigi hat helyett minden gárda minimálisan nyolc mérkőzést játszik a mostani, télbe átnyúló őszi szakaszban. Négyet odahaza, négyet idegenben. A korábbi három ellenfél helyett nyolc riválissal szemben, tehát nincsenek ebben a szakaszban kétszeri találkozások. Részben ebből is következően, nincsen három olyan csapat, amelyik azonos ellenfelekkel nézne szembe.

A csapatokat egyetlen, nagy, 36-os tabellán rangsorolják majd az eredményeik szerint. A január 30-án kialakuló végtabella első nyolc helyezettje közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut, a 9-24. helyezettek pedig oda-visszavágós párharcban küzdhetnek meg a 16 közé jutásért, míg az utolsó 12 együttes kiesik. Nem kerül át csapat a BL-ből az Európa-ligába, de az Európa-ligából sem „esik le” senki a Konferencia-ligába.

A Ferencváros ellenfelei: Anderlecht (idegenben, szeptember 25.), Tottenham (otthon, október 3.), OGC Nice (o., október 24.), Dinamo Kijev (Hamburgban, november 7.), Malmö FF (o, november 28.), PAOK (i., december 12.), Eintracht Frankfurt (i., január 23.), AZ (o., január 30.).

A nyolcaddöntőtől kezdődő szakasz lebonyolítási rendje nem változott.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Visszapattantak az amerikai tőzsdék a hét végére

Visszapattantak az amerikai tőzsdék a hét végére

A szerdai és a csütörtöki nagy esés után próbáltak magukhoz térni a világ részvénypiacai, több-kevesebb sikerrel. Elromlott a tőkepiaci hangulat, miután az amerikai jegybank elnöke arra tett utalást, hogy jövőre a korábban vártnál kevesebb kamatvágás jöhet, erre a kockázatosabb eszközök, többek között a részvények és a kriptoeszközök árfolyama esett. Ma vegyes volt a hangulat az európai tőzsdéken, míg az amerikai piacok a nap eleji esésből eleinte komoly emelkedésbe kapcsoltak, majd a nap végére elolvadt a korábbi pluszok egy része.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×