Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
326.1
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook/Mount Everest 8848M/manish.maharjan444

Megdőlt egy világrekord a Mount Everesten

Időközben elhunyt két hegymászó, két ember pedig eltűnt.

Harmincadszorra mászta meg szerdán a Mount Everestet Kami Rita nepáli serpa (hegyivezető), megdöntve saját világrekordját. Mingma serpa, a Seven Summit Treks nevű túraszervező cég vezetője azt mondta, a cég alkalmazásában álló Kami Rita egy hegymászócsoportot vezetett az Everestre.

Az 54 éves Kami Rita már május 12-én megdöntötte a saját maga által felállított világrekordot azzal, hogy huszonkilencedszerre mászta meg a világ legmagasabb hegyének számító, 8848 méteres hegyet.

Az eleinte hordárként, majd hegyivezetőként dolgozó serpa 1994-ben mászta meg először a Mount Everestet, majd ezt követően - munkája részeként - csaknem minden évben megtette ezt az utat, mellette pedig a Himalája több más csúcsát is meghódította.

Idén az áprilistól júniusig tartó főszezonra 419 mászóengedélyt adtak ki a nepáli hatóságok, fejenként 11 ezer dollárért. Egy expedíció az egyéb költségekkel együtt legkevesebb 40 ezer dollárba kerül, de akár a duplája is lehet.

Mindeközben a nepáli turisztikai hatóságok bejelentették, hogy kedden eltűnt egy brit hegymászó és nepáli hegyivezetője. A tájékoztatás szerint a két embernek a csúcsról való leereszkedés során, az úgynevezett "halálzóna" közelében veszett nyoma.

A múlt héten két mongol hegymászó halt meg a hegyen.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×