Infostart.hu
eur:
361.88
usd:
317.07
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella
Nyitókép: Forrás: MKOSZ

Kikapott, de csoportelső a női 3x3-as válogatott

A magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott kikapott Egyiptomtól a hongkongi olimpiai selejtezőtorna A csoportjának harmadik fordulójában, ezzel együtt továbbjutott az elődöntőbe.

Böröndy Vivien, Mompremier Beatrice, Papp Diána, Szabó Fanni összeállítású csapat pénteken a házigazda hongkongiakat és a lengyeleket is magabiztosan verte, és szombaton az A csoport megnyeréséért szállt harcba az 1/1-es mérleggel álló afrikaiak ellen. A találkozó bő félórás csúszással kezdődött a színpompás sárkányjelmezeket felvonultató nyitóünnepség miatt, de ez nem zavarta meg Földi Attila kapitány együttesét, amely a honosított Mompremier három pontjával kezdett, majd Böröndy duplát dobott. Az ellenfél nem szakadt le, sőt, 10-5-re fordított, részben a gyenge magyar lepattanózás miatt. A tízperces játékidő derekán 11-6 volt az állás, majd Egyiptom hét pontra meglépett, ekkor Papp duplája állította vissza az ötpontos távolságot. Ezt a hátralévő időben hasztalanul próbálta faragni a magyar csapat, amely 20-17-re kikapott, és elszenvedte első vereségét a hongkongi viadalon.

A válogatott a FIBA pontszámítása alapján, az MTI helyszínről származó információi szerint ennek ellenére csoportelsőként jutott tovább az elődöntőbe, azaz már csak két siker választja el a párizsi kvótától. A magyarok vasárnap 9.30 órakor Azerbajdzsánnal küzdenek meg a négy között.

A vasárnapig tartó nyolccsapatos tornán a két kvartett első két helyezettje jut tovább az elődöntőbe, ahol keresztbejátszanak az együttesek, végül a tornagyőztes szerez ötkarikás kvótát.

A három állomásból álló selejtezősorozat második helyszíne a Japánban található Ucunomija lesz május 3-5-én - magyar érdekeltség nélkül -, a harmadik pedig Debrecen május 16-tól 19-ig. Ha Földi Attila együttese nem jár sikerrel Hongkongban, akkor a harmadik tornán is részt vehet, ahol már a magyar férfiak is szerepelni fognak. A debreceni viadalról az első 3-3 együttes mehet majd az olimpiára.

Címlapról ajánljuk

Polgár Judit: nem vállalom a köztársasági elnöki tisztséget

Polgár Judit Facebook-oldalán hétfőn este jelentette be, hogy nem vállalja a köztársasági elnöki pozíciót. Magyar Péter miniszterelnök Polgár Judit bejegyzéséhez azt írta, hogy a jövőben is számítanak rá.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
Itt az OTP történetének legnagyobb dobása - Minden, amit az ügyletről tudni kell

Itt az OTP történetének legnagyobb dobása - Minden, amit az ügyletről tudni kell

Története legnagyobb felvásárlását hajtotta végre az OTP. De hát mekkorát hajtson végre, amikor maga is történetének legnagyobb méretében van? Az elmúlt évek felvásárlásaival és organikus növekedéssel akkorára nőtt az OTP-csoport, amekkora korábban soha nem volt. Nyilván a profitja is, az évente bőven több mint ezermilliárd forintot valamire el kell költeni,  Az újabb akvizícióval már tizennégy országban lesz jelen a bankcsoport, mérlegfőösszege több mint 10 százalékkal nő, az új pénzintézet a csoport profitjához is hozzátesz majd. A Luminor megvásárlásával az egyébként is egyre inkább már euróban számoló bank még inkább eurósodik. Lassan el lehet gondolkodni azon, hogy az OTP euróban tegye közzé számait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×