Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott játékosa (j2) a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők tizedik, utolsó fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország - Montenegró mérkőzésen a budapesti Puskás Arénában 2023. november 19-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Sportközgazdász: kitörési pont lehet az Eb-szereplő labdarúgó-válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott a házigazda németekkel, valamint a skótokkal és a svájciakkal került azonos csoportba a jövő évi, németországi Európa-bajnokság Hamburgban rendezett sorsolásán. A sportközgazdász szerint olyan futball-láz van ma Magyarországon, hogy teljesen mindegy volt, hogy milyen ellenfeleket kap a magyar együttes.

Dénes Ferenc szerint a 2016-os Európa-bajnoki kijutás csak az előszele volt annak a futball-láznak, ami ma Magyarországon van. Mint azt az InfoRádiónak mondta, a közösségi médiában is inkább az esélylatolgatással foglalkoznak az emberek, kevésbé azzal, hogy jobb lett volna például az angolokkal egy csoportba kerülni. Úgy érzékeli, mindegy, kivel sorsolták össze a magyar együttest, az ország láthatóan a válogatott mögött áll.

A magyar sportrendszer 2010 óta úgy épült fel, hogy az állam gyakorlatilag átvállalta a finanszírozást

- mondta az InfoRádiónak a sportközgazdász.

Nemrég jelent meg az MLSZ kimutatása, ami szerint a profi labdarúgás egy-két kivételtől eltekintve (például Ferencváros, Diósgyőr, Debrecen) nem produkál jegyeladásokat. Magyarázata szerint rendkívül erőteljes a központi kereskedelmi bevételek szétosztása, vagyis az MLSZ-hez jutnak el a források és a klasszikus csapatkereskedelmi szponzoráció szinte eltűnt a labdarúgásból, talán a Ferencváros a kivétel a szakértő szerint.

Mindebből a válogatott lehet a kitörési pont - mondta Dénes Ferenc. Hozzátette, a labdarúgó-válogatott tényleg olyan mértékben éri el és érinti meg az embereket, amit egy klasszikus sportszponzorációban fontosnak és szükségesnek tartanak.

Az nem túl valószínű, hogy ez "lecsorogna" a sportágban, és az sem, hogy ez átvihető lenne más sportágakba

- jegyezte meg a sportközgazdász, aki szerint a Magyar Labdarúgó Szövetség sikeres Eb-szereplés esetén még előnyösebb szponzorációs szerződéseket köthet majd.

Dénes Ferenc arról is beszélt, hogy mit jelent Szoboszlai Dominik a magyar válogatottnak. Úgy véli, a válogatott körüli rajongás egyfajta Szoboszlai-mániává vált, ez hat vissza a nemzeti csapatra is. Mint kifejtette, ebben az új futball-érában nem volt világsztárunk, és most van egy olyan fiatalember, aki ott áll a nemzetközi sztárrá válás kapujában. Ez egy olyan őrület, amit most kezdünk megérezni, ezért is fogynak ilyen nagyságrendben a mezek.

Az Eb kezdetéig akár több százezer Szoboszlai-mez elfogyhat - tette hozzá a sportközgazdász.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×