Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
324.75
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
A  harmadik helyezett Kapás Boglárka a célban a női 400 méteres gyorsúszás döntőjében a budapesti vizes Európa-bajnokságon a Duna Arénában 2021. május 23-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kapás Boglárka vallomása: egy-két éve már nehéz úszni

Kapás Boglárka szerezte a magyar úszók első egyéni érmét az idei világkupa-sorozatban, a széria berlini nyitóállomásán 400 méter vegyesen lett harmadik. Az olimpiai bronzérmes, világbajnok magyar úszó az InfoRádióban azt mondta, hogy egy hullámvölgy után mentálisan is a topon van, ez jelenti számára a legnagyobb sikert az olimpiai felkészülési időszak elején.

Összesen négy számban nevezett az úszók berlini világkupa-állomásán Kapás Boglárka; első nap 400 gyorson, második napon 400 vegyesen úszott, harmadik nap pedig úszott még 100 pillangót és 800 gyorsot is.

"Igazából 400 vegyesen voltam a legjobb, és nem azért, mert harmadik lettem, hanem inkább amiatt, mert nagyon nagy sikerélmény volt, hogy oda tudtam száz százalékban összpontosítani, mentálisan is ott tudtam lenni, ez ment nekem nagyon nehezen az elmúlt időszakban. Pozitív élmény volt a verseny, még érmem is lett, az időeredmény pedig megfelel az időszaknak. Nagyon boldog vagyok, a többi szám is jól sikerült" – értékelte teljesítményét a világbajnok pillangóúszó, olimpiai bronzérmes gyorsúszó.

Új dolog, hogy már nem jár érem a dobogósoknak, sőt dobogó és oklevél sem. "Új rendszert próbálnak ki, amely szerint pontokat szerez minden döntős, helyezést elért versenyző, és akkor egy eléggé bonyolult rendszer alapján a legjobb húsz női és férfi versenyző kap pénzjutalmat az állomás végén" – magyarázta az úszónő.

Kapás Boglárka az alapozás időszakában jár, de tapasztalt már olyat korábban edzőjével, Virth Balázzsal, hogy amikor részt vettek egy-egy világkupa-versenyen, utána nagy löketet adott a folytatásra, "jobb volt, mint ha állóképességi edzéseket folytattunk volna abban az időszakban".

"Most is abban bízunk, hogy ez talán előrébb lök a felkészülésben" – adott hangot bizakodásának a sportoló.

Belegondolt, hogy 25 évvel ezelőtt, ötéves korában kezdett úszni, de a sok eltelt évből csak az utóbbi egy-két évben érzi azt, hogy "nehéz csinálni", sokszor nem volt kedve hozzá.

"Teljesen érthető ez, ha azt nézem, miket kellett átélnem és túlélnem, de ha ott lennék ötévesen az elején, újra ugyanerre indulnék" – utalt különböző betegségeire, de főként húga halálára, ami a leginkább kizökkentette a lelki egyensúlyából, kevéssel a tokiói olimpia előtt. Ebből "még mindig nem is jött ki" teljesen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×