Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.21
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Vas Kata Blanka
Nyitókép: Forrás: Magyar Kerékpáros Szövetség

Vas Kata Blanka, te csodás! - videó

Vas Kata Blanka aranyérmet nyert vasárnap az U23-asok között, mivel korosztályában legjobbként 11. helyen zárta a női országúti mezőnyversenyt a glasgow-i kerékpáros világbajnokságon.

A több mint 200 induló között két magyar, az U23-as korosztályban ezen a vb-n egyaránt ötödik helyeket bezsebelő bringás volt: hegyikerékpárban Vas Kata Blanka pénteken, Zsankó Petra az időfutamban csütörtökön érte el az előkelő helyezést.

A Nagy-Britannia legnagyobb tavától, a Loch Lomondtól induló 154,1 kilométeres táv elejétől aktívan versenyzett a magyar bajnok, két éve a felnőttek között vb-negyedik Vas, aki az első, hétfős szökésbe bele is került, ám a Glasgow-ig tartó úton található egyetlen emelkedőn leszakadt erről a csoportról, amelyet röviddel később utol is ért a mezőny. Innen Zsankó ekkortájt szakadt le, Vas viszont jól helyezkedett az esélyesek között, még az sem zavarta meg, hogy a rövid, de meredek utcákkal és 48 kanyarral nehezített, technikás körpályára érve előtte történt bukás.

A pályafutása utolsó idényét töltő címvédő, a holland Annemiek van Vleuten két technikai probléma után indult meg, ezzel kettészakítva az esélyesek csoportját az utolsó 35 kilométerre, Vas a másodikban maradt további két, az U23-as korosztály érmeire pályázó bringással. Két körrel a vége előtt ez a boly több mint egy perccel követte a hosszú ideje egyedül szökésben lévő svájci Elise Chabbey-t és ötven másodperccel tekert az esélyeket, így a belga Lotte Kopeckyt és a holland Demi Volleringet, valamint az utóbbit segítő Van Vleutent magában foglaló csoport mögött.

Az U23-as érmekért vívott csatában végül a 21 esztendős Vas bizonyult a leggyorsabbnak, így ő lett az U23-as világbajnok a holland Shirin van Anrooijt és a brit Anna Shackleyt megelőzve. Ezzel három szakágból van vb-érme ebből a korosztályból: hegyikerékpárban és terepkerékpárban 2020-ban egyaránt második volt. A korábbi gyorskorcsolyázó Zsankó Petra csoportját a körpályán kiintette a zsűri, így ő nem fejezte be a vb-t.

Elöl az utolsó körre az esélyesek beérték Chabbey-t, az élbolyt folyamatosan próbálták támadásokkal szétszedni, ez végül a nagy esélyes Kopeckynek sikerült: a 27 esztendős belga klasszis a tavalyi ezüstérme után ezúttal szólóban ért célba és még ünnepelni is tudott. A glasgow-i világbajnokságról pedig négy medállal tér haza, mivel a pályán győzött a pontversenyben és a kieséses számban, omniumban pedig bronzérmes lett. Az elmúlt hat évben ötször győztes hollandoknak be kellett érniük Vollering ezüstérmével, aki lesprintelte a dán Cecilie Uttrup Ludwigot. Van Vleuten nyolcadik hellyel búcsúzott.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×