Infostart.hu
eur:
385.88
usd:
330.7
bux:
118380.77
2026. január 13. kedd Veronika
A török Ozan Kabak (b) és Könyves Norbert (j) a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójában játszott Magyarország - Törökország mérkőzésen a Puskás Arénában 2020. november 18-án.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Visszatér Paksra a válogatott korábbi csatára

Könyves Norbert a labdarúgó OTP Bank Ligában legutóbb ötödik helyen végző Paksi FC-hez igazolt.

A támadó visszatér a tolnai csapathoz: 2013 telétől 2015 nyaráig, majd 2019 elejétől 2020 közepéig már játszott az együttesben, összesen 105 mérkőzésen lépett pályára. A klub honlapja emlékeztet, hogy a 2019/20-as idényben 28 bajnokin 11 gólt szerzett, s akkor házi gólkirály lett.

Könyves zalaegerszegi és diósgyőri szereplést követően tért vissza Paksra.

„Örülök, hogy újra Pakson futballozhatok! Megpróbálok ismét minél jobban teljesíteni, hogy segítségére legyek a csapatnak a célok elérésében. Jó állapotban érzem magam, várom az edzéseket és a bajnoki rajtot. Már régebb óta szerettem volna Bognár György kezei alatt játszani, hála Istennek, most ez is létrejött. Bízom benne, hogy amit elgondoltam, azt sikerül megvalósítani, mivel vezetőedzőnk a támadófutballt preferálja” – mondta a szerződés aláírását követően a volt válogatott Könyves, aki a Paks kilencedik nyári igazolása.

Címlapról ajánljuk

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
MNB: működik az új etikus életbiztosítási szabályozás, itt vannak az eredményei

MNB: működik az új etikus életbiztosítási szabályozás, itt vannak az eredményei

Tavaly őszre jelentősen csökkent a befektetési egységhez kötött (unit-linked) életbiztosítási termékekhez kapcsolt alacsony teljesítményű eszközalapok száma az MNB Etikus 2.0 intézkedési csomagjának köszönhetően. Ennek nyomán közel 3 százalékponttal nőtt a magas kockázati mutatójú eszközalapok hozama is - közölte a jegybank, felhívva a figyelmet: január 1-jétől a biztosítóknak a termékek egyedi teljes költségmutatóit is be kell mutatniuk az ügyfeleknek, és már a termékfejlesztés során megfelelő ár-érték arányú életbiztosításokat kell kialakítaniuk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×