Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Lévai Zontán és Losonczi Dávid is elődöntős 

A szombat délelőtti programban a kilenc magyar érdekeltségű mérkőzésből nyolc győzelemmel zárult.

Lévai Zoltán és Losonczi Dávid is bejutott az elődöntőbe belgrádi birkózó-világbajnokság első versenynapján.

Előbb a vb-újonc Losonczi Dávidot szólították szőnyegre, aki a kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájának negyeddöntőjében ott folytatta, ahol a nyolcaddöntőben abbahagyta a dél-koreai Kim Dzsin Hjok ellen. Az elődöntőért az Ázsia-bajnok kazah Nurszultan Turszinov volt az ellenfele, aki az első másfél percben lényegesen passzívabb volt nála, és láthatóan komoly erőfeszítésbe került számára, hogy az ESMTK rendkívül energikus tehetségét feltartóztassa. A bírók a látottaknak megfelelően Turszinovot intették, Losonczi pedig lentről gyönyörűen kiemelte és eldobta ellenfelét (5-0), majd azonnal pörgette (7-0). A 22 éves magyarnak egy pont hiányzott a technikai tushoz, s talán ezért kicsit meggondolatlanná vált, kitolási kíséretét pedig ázsiai riválisa megkontrázta (7-2), majd még a szünet előtt ki is léptette (7-3).

A félperces pihenő jót tett Losonczi Dávidnak, aki a menet elején lendületes indításból hátára döntötte ellenfelét (11-3), majd hatalmas kiáltással üdvözölte sikerét, amit a kazahok kérésére végzett videózás sem tudott megváltoztatni (12-3).

Losonczi a 18.00-kor kezdődő elődöntős programban az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok szerbiai Zurabi Datunashvilivel találkozik.

"Úgy tűnik, sikerült átmentenem a felkészülési időszakban mutatott formámat. Az elődöntő nagyon keménynek ígérkezik, de mindent megteszek, hogy döntőbe jussak" - nyilatkozta győzelme után Losonczi.

A délelőtti programot a 77 kilogrammosok zárták, akik között Lévai Zoltán - egyedüliként a mezőnyben - negyedik meccs előtt állt, ami - mint utóbb kiderült - mind közül a legkönnyebb volt a számára.

A BHSE Eb-másodikjának a kazah Tamerian Sadukajevvel kellett megküzdenie a továbbjutásért, aki kevés ellenállást tanúsított a mérkőzésen. Lévai rögtön a kezdés után derékra támadt és mögé került (2-0), majd a nyitómenet közepén riválisa intését követően (3-0), lentről pörgetett (5-0) és emelés után újabb két pontért dobott (7-0). Az első menet végéig Lévai nem indított újra, a második szakasz elején viszont ismét derékra ment és egy gyönyörű akcióval lezárta a mérkőzést (9-0).

Lévai Zoltán a hazaiak 2017-es világbajnokával, Nemes Viktorral küzd majd meg a fináléért.

"A svéd elleni nyolcaddöntő volt a legkeményebb meccsem. Ismertem, sokat edzettünk együtt a poreci edzőtáborban. Nehéz volt, de szerencsére sikerült nyernem és remélem, az elődöntőben is ez történik majd" - mondta a 26 éves birkózó.

A nap harmadik magyarja, az idei Európa-bajnok Fritsch Róbert (72 kg) egy győzelem után a 16 között kikapott, viszont a vigaszági folytatásban még bízhat, amelyhez az kell, hogy a már elődöntős szerbiai Ali Arsalan bejusson a döntőbe.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×