INFORÁDIÓ
2022. május 21. szombat
Konstantin

valter attila

giro ditalia

kerékpárverseny

Valter Attila kerékpárversenyző edz a Fuji-tó mellett, háttérben a Fuji hegy Kawaguchikoban, 2021. július 19-én.

„Itt lesz most a csúcspont” – esélyt latolgatott a Giro magyar éllovasa

Infostart

A magyarországi szakaszokon is szeretne jól szerepelni, de ezeken nem tartja magát esélyesnek Valter Attila, akinek a csapata, a francia Groupama-FDJ kedden jelentette be, hogy a magyar kerekes indul a Giro d'Italián.

Valter Attila az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta, hogy nagyjából egy hónapja, az első decemberi edzőtábor eleje óta tudja biztosan, hogy számolnak vele, de amíg a hivatalos bejelentés nem történt meg, addig óvatosnak kellett lennie. Hozzátette: azért bízott benne, hogy a részvétele nem lehet kérdéses, amióta tudta, hogy Magyarországról fog indulni a verseny.

A Giro május 6-án rajtol el, és az első három szakaszt Magyarországon rendezik. Előbb Budapestről Visegrádra teker a mezőny, majd a fővárosban lesz egy időfutam, végül pedig Kaposvár Balatonfüred között teljesítenek a versenyzők bő 200 kilométert.

„Egyértelmű, hogy nekem Magyarországon kéne a legjobban menni, viszont az talán még egyértelműbb, hogy a három magyar szakasz nem teljesen nekem való – jelentette ki a jelenleg Tenerifén készülő Valter Attila, aki tavaly három szakaszon át viselhette a legendás rózsaszín trikót, az összetett éllovasának járó megkülönböztető mezt. – Az első szakasz Visegrádon igen csábító, elég sokat edzek arra, de ez nem egy kifejezetten nagy és nehéz hegy. Itt nem arra gondolok, hogy könnyű lesz felmenni az elsőkkel vagy a legelejével, hanem arra, hogy

nagyon-nagyon nehéz nekem ezt megnyerni, hiszen valószínűleg még a sprinterek is kibírják,

tehát gyakorlatilag egy kismezőnyös sprint várható Visegrádon” – vélekedett, hozzátéve, hogy az utána következő időfutam és sprintszakasz sem neki kedvez.

„Tehát bármennyire is szeretném én Magyarországra időzíteni a csúcsformát, nem sok mindent tudnék elérni. Bízom benne, hogy eleget tudok elöl lenni, eleget tudok megfelelő helyeken lenni ezeken a magyar szakaszokon, hogy a magyar szurkolók lássanak. Nagyon örülnék neki, ha itt tudnám megmutatni, mire vagyok képes, de az utána következő olasz hegyi szakaszok fekhetnek nekem” – folytatta.

Mint mondta, a tenerifei a felkészülés legintenzívebb időszaka, már csak azért is, mert kevesebb mint egy hónap múlva kezdődik számára a versenyszezon. Mostanában „rengeteg hegyet kell másznia”, amivel nincs is gondja.

A programját illetően elmondta, február legelején a valenciai körversenyen kezd, utána még kérdéses egy francia verseny, de a felkészülést Tenerifén folytatja, majd a Strade Bianche toszkánai fehér murvás szakaszain láthatják őt a nézők, rögtön utána a Tirreno-Adriatico következik – amely szerinte az év egyik legnehezebb egyhetes viadala –, aztán a tavalyi évhez hasonlóan a katalán körön versenyez, s azt követi az alpesi körverseny.

„Nagyon sok minőségi kilométerem, nagyon sok fontos versenyem lesz már a Giro előtt. Szerintem egy

szuper programot talált ki a csapat, hogy a lehető legjobban felkészüljek a Giróra”

– mondta.

A 23 éves Valter Attila arról is beszélt: most érzi talán először, hogy nem csak magáért, a csapatáért, a támogatóiért, családjáért, édesapjáért, párjáért versenyez, hanem minden magyarért. Azóta érzi ezt, amióta tapasztalta, hogy milyen hatást váltott ki a tavalyi szereplése, amikor rószaszín trikós volt a Girón.

„Itt lesz, úgy érzem, most a csúcspont,

nagyon-nagyon szeretném, ha büszkék lehetnének rám. Egészen elképesztő, hogy pont az én életemben, pont az én karrierem során fordul elő, hogy ilyen nagy verseny jön a hazánkba. Nagyon bízom benne, hogy nagyon pozitív élmény lesz minden embernek” – mondta.

Az idei Girón hét sík, hat hegyi szakasz, továbbá két időfutam lesz, a maradék hat résztáv pedig dombos, ami a hosszú szökéseknek kedvezhet. Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette. A Giro 1909 óta íródó történetében eddig 13 alkalommal rajtolt a viadal Olaszországon kívül, legutóbb 2018-ban, amikor Izraelben volt a Grande Partenza.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás
A címlapról ajánljuk

×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018