eur:
393.83
usd:
365.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Georginio Wijnaldum, a Liverpool játékosa (b2) gólt szerez az Atlético Madrid ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján Liverpoolban 2020. március 11-én.
Nyitókép: Peter Powell

Két angliai sportesemény sok ember haláláért lehet a felelős

Azt állította egy vezető brit tudós a BBC-nek, hogy a márciusban megtartott Liverpool–Atlético Madrid Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzés és a Cheltenham Fesztivál elnevezésű rangos lovasesemény megnövelte „a szenvedést és a halálos áldozatok számát.”

Tim Spector professzor, aki az Egyesült Királyság legnagyobb koronavírus-szakértőjének számít, elmondta, hogy a helyi megbetegedések száma az események után a „többszörösére nőtt”.

A Cheltenham fesztivál március 10. és 13. között több mint 250 ezer nézőt vonzott Anglia délnyugati részébe, a Liverpool pedig 52 ezer néző előtt játszott az Anfielden, március 11-én. A BBC által március utolsó hetében látott adatok szerint Liverpool és Cheltenham voltak azok a területek, amelyekben a legtöbb eset előfordult. Egy tanulmány becslése szerint a népesség körülbelül öt-hat százaléka tüneteket mutatott e két régióban.

A brit kormány akkor még azt tanácsolta, hogy az emberek nyugodtan vegyenek részt az ilyen tömegeseményeken, annak ellenére, hogy más országok kormányai már megtiltották az ilyen típusú rendezvények megtartását.

Boris Johnson miniszterelnök március 7-én részt vett az angliai Hat Nemzet (Six Nations) rögbimérkőzésen, amelyen Anglia és Wales játszott. Ráadásul nem egyedül ment ki a sporteseményre, hanem várandós barátnőjével, Carrie Symondssal. (Wilfred Lawrie Nicholas Johnson április 29-én született meg, Londonban.)

A brit kulturális miniszter, Oliver Dowden abban az időben kijelentette, hogy „nincs ok arra, hogy az embereket kizárják ezekről a rendezvényekről.”

Spector professzor azt állítja, hogy a későbbi statisztikákat látva ez a feltételezés téves volt.

„Úgy gondolom, hogy a sporteseményeket legalább egy héttel korábban be kellett volna tiltani, mert növelték a megbetegedettek, sőt a halálos áldozatok számát”

– mondta. A kormány erre így reagált: „Számos tényező befolyásolhatja az esetek számát egy adott területen, ideértve a népsűrűséget, az életkort, az általános egészségi állapotot és a terület helyzetét a pandémiás görbén.”

Az Edge Health, egy olyan cég, amely a Nagy-Britannia Nemzeti Egészségügyi Szolgálat adatait elemzi, megbecsülte: a Bajnokok Ligája-meccshez 41 haláleset kapcsolható. A Londoni Imperial College és az Oxfordi Egyetem becslése szerint Spanyolországban a mérkőzés idején mintegy 640 000 pozitív koronavírus-fertőzött volt, Nagy-Britanniában akkor még csak százezer. Körülbelül 3000 spanyol néző volt jelen. Az volt az utolsó nagy labdarúgó-mérkőzés, amelyet Angliában a leállás előtt játszottak. A Liverpool egyébként önmaga nem fújhatta volna le a mérkőzést, de még arról sem dönthetett, hogy zárt ajtók mögött rendezzék - ezt a döntést az európai labdarúgás irányító testületének, az UEFA-nak kellett volna meghoznia.

Az UEFA ellenben úgy védekezik, hogy nem kapott tanácsot vagy kérést a helyi hatóságoktól, a zárt kapus rendezést indítványozva. Az UEFA szerint a brit kormány azon az állásponton volt, hogy nincs akadálya a mérkőzés megrendezésének.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×