Infostart.hu
eur:
379.41
usd:
321.84
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd
Nyitókép: Pixabay.com

Áll a bál a Barcelonánál, drámai képet festenek

Victor Font elnökjelölt szerint erkölcsi hanyatlás közepette gazdasági csőd felé halad az FC Barcelona, amelynek igazgatóságában káosz uralkodik.

Victor Font - aki már 2018-ban bejelentette, hogy indul a jövő évi elnökválasztáson - a klubtagoknak és a médiának küldött nyílt levelében felidézte: már többször figyelmeztetett, hogy az egyesület viharos időszak felé halad.

Indoklásként kifejtette, hogy pótolni kell a futballtörténelem legjobb nemzedékét, építeni és finanszírozni az Espai Barca fejlesztési projektet, és közben olyan ellenfelekkel kell versenyezni, amelyek szinte korlátlan pénzügyi forrásokkal rendelkeznek.

A 2014-ben bemutatott Espai Barca-projekt sok mindent érint, a többi között a már elkészült Johan Cruyff Stadiont a Ciutat Esportiva Joan Gamper edzőközpontban, de a legfőbb eleme a Nou Camp stadion felújítása, amelyet az eredeti tervek szerint 2017-ben kellett volna megkezdeni.

"Ha a kockázatok eddig nagyok voltak, akkor most óriásivá váltak. Egy olyan világjárvány közepén vagyunk, amely gyakorlatilag megállította az életet, és hatással lesz minden területre, a sportra is, előre még nem látható mértékben" - írta Font, aki élvezi a csapat korábbi kiváló játékosa, Xavi Hernández támogatását.

Hangsúlyozta: a vezetőség tagjai hónapok óta szégyenteljes képet festenek a klubról, egyik súlyos botrány, vádaskodás és panasz követi a másikat, nem véletlen, hogy

az igazgatósági tagok közül az elmúlt napokban hatan is hirtelen lemondtak.

Az elnökjelölt leszögezte, a klub nagy veszélyben van, és teljes átalakításra van szükség, hogy a pályán és azon kívül is visszatérjen a helyes útra. Victor Font kifejtette, nem új problémákról van szó, hiszen a klub megítélésének ártott a Neymar-ügy, továbbá a vezetőség nyilvános vitái a játékosokkal és az alkalmazottakkal, illetve mindezek kezelése a közösségi médiában.

"Ehhez társul még a kiszámíthatatlan sportpolitika, az igazgatótanács feloszlatása, és a járvány okozta jelentős jövedelemcsökkenés.

Ennek eredménye a gazdasági csőd és az erkölcsi hanyatlás veszélye. A semmiből kell újrakezdenünk"

- vázolt sötét jövőképet az elnökjelölt.

Hozzáfűzte, manapság már nem működik az a vezetőségi modell, amely lehetővé tette, hogy az FC Barcelonából a világ legjobb multisportklubja váljon, hiányzik az átláthatóság.

Font rávilágított, hogy a katalánoknak több bevételük van, mint bármelyik riválisuknak, mégis minden pénzt elköltenek, ezért minden átigazolási időszak utolsó percében eladni vagy cserélni kényszerülnek játékosokat a tartozásaik kiegyenlítése miatt.

A levélben felszólította a jelenlegi vezetőséget, hogy magyarázzák meg a jelenlegi gazdasági helyzetet és az adósságokat, illetve nagyobb átláthatóságot követelt, és azt kérte, hogy a szükségtelen kiadásokat - beleértve az Espai Barca-projektet - függesszék fel a koronavírus-járvány idejére.

"Átalakulásra van szükség az irodákban is. Ugyanolyan bátor, kreatív, innovatív és sikeres emberekre, mint amilyen játékot Johan Cruyff honosított meg a pályán" - írta.

Font szerint ehhez az átalakuláshoz a klub korábbi kiváló sportolóira is szükség van.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×