Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Nyitókép: Dehir.hu

Az UEFA-elnök bírálta a FIFA segélyterveit

"Ez a mostani elképzelés elég sajátos" - véleményezte a FIFA keddi javaslatát, és egyúttal egy másik javaslattal élt.

Bírálta a nemzetközi szövetség (FIFA) segélyterveit a koronavírus-járványtól sújtott szervezetek számára Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke.

A FIFA kedden közölte, hogy közel 2,5 milliárd eurós (kb. 900 milliárd forintos) tartalékjai felhasználásával sürgősségi segélyalapot hoz létre a sportág nehéz helyzetbe került szereplőinek megsegítésére. Arról, hogy miként és kik részesülhetnek a segélyalapból, még nem született döntés.

"Szavazás útján kellene eldönteni, hogy ki mennyi pénzhez jusson, mert ez a mostani elképzelés elég sajátos" - jelentette ki Ceferin a német ZDF televízióban. "Így senki sem ellenőrizheti, hogy hová kerülnek az összegek, ezt nem lehet egyszerűen a FIFA-ra bízni" - tette hozzá a szlovén sportdiplomata.

Aleksandar Ceferin arról is beszélt, hogy a jelenlegi szezonnak augusztus 3-ig be kell fejeződnie a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában egyaránt.

"Ez egy rendkívüli helyzet, ezért rugalmasak vagyunk az újrakezdés időpontjával kapcsolatban. Minél korábban enyhül a válsághelyzet, akkor hamarabb kezdhetünk" - szögezte le.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

2025 októberében a Fed bejelentette, hogy decemberben leállítja a mennyiségi szigorítást. Ezzel véget ér az a két és fél évig tartó időszak, amelynek során az amerikai jegybank havonta több tízmilliárd dollárral csökkentette a mérlegét, hogy visszafogja a gazdaság túlfűtöttségét és letörje a 2022-ben kialakult inflációs hullámot. Ez új piaci környezetet teremthet a részvény-, kötvény- és devizapiacok számára. A fenti változások nyomán cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan alakultak a hozamok különböző piaci környezetben a részvénypiacokon (S&P 500, Nasdaq), valamint a devizapiacon (dollárindex, EUR/HUF).

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 15:52
×
×
×
×