Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Nemcsak Veselyvel, az időjárással is megküzdött Fucsovics Márton

Fucsovics Márton főtáblára jutott az 1,465 millió dollár (433 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás tenisztornán, miután a második mérkőzését is megnyerte a selejtezőben.

A kvalifikáció első kiemeltjeként a 27 éves Fucsovics - a viadal honlapja szerint - vasárnap három szettben, 4:6, 6:1, 6:4-re bizonyult jobbnak a cseh Jiri Veselynél, aki a 105. a világranglistán.

A magyar játékos (70.) az első szettben 1:5-ös hátrányba került: mindhárom szerváját elveszítette, miközben egyszer brékelt. Fucsovics a folytatásban hiába zárkózott fel, 48 percet követően játszmahátrányba került. A második szettben viszont már egyértelműen ő irányított, és 26 perc alatt könnyedén egyenlített. A döntő játszmában a magyar játékos 2:2 után brékelőnyre tett szert, és abból kiszerválta a meccset, amely 1 óra 50 percig tartott.

Közösségi oldalán közzétett nyilatkozatában Fucsovics leszögezte: Vesely végig kitartóan küzdött ellene. "Az első szettben megnehezítette a dolgom a szél" - fogalmazott a 27 éves nyíregyházi játékos. Hozzátette: a rossz időjárási viszonyok sem tudták eltántorítani céljától, a győzelemtől.

"Kedden sem lesz könnyű feladatom, hiszen a főtáblára felkerülve Frances Tiafoe-val játszom" - tekintett előre Fucsovics, akinek 21 esztendős amerikai riválisa 47. a világranglistán.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×